- 1
- Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tőlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.
- 2
- Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által.
- 3
- Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
- 4
- Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,
- 5
- Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;
- 6
- Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, a mint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk.
- 7
- Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.
- 8
- A ki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, a ki Szent Lelkét is közlé velünk.
- 9
- Az atyafiúi szeretetről pedig nem [is] szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;
- 10
- Sőt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, a kik egész Maczedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;
- 11
- És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek;
- 12
- Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.
- 13
- Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
- 14
- Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
- 15
- Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
- 16
- Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
- 17
- Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
- 18
- Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
A gazdag uralkodik a szegényeken, és aki kölcsönt vesz, szolgája a kölcsönadónak.