- 1
- Én is a méd Dárius első esztendejében mellette állék, hogy őt támogassam és segítségére legyek.
- 2
- És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen.
- 3
- És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik.
- 4
- De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az ő maradékira, és nem az ő hatalma szerint, a melylyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül.
- 5
- És elhatalmasodik a déli király, de az ő vezérei közül is [egyik, ]és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az ő uralkodása.
- 6
- És esztendők mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és ő sem áll meg, sem az ő karja, hanem kiszolgáltatják őt és az ő kisérőit és az ő nemzőjét és azt, a ki őt egy ideig gyámolította.
- 7
- De támad helyébe az ő gyökerének csemetéje közül, a ki a had ellen jön majd, és tör az északi király erősségeire, és azokat megszállja és beveszi.
- 8
- És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erősebb lesz, mint az északi király.
- 9
- Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az ő földére.
- 10
- De az ő fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyűjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az ő erősségéig.
- 11
- És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik.
- 12
- És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas.
- 13
- Mert az északi király visszatér, és az előbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendő mulva nagy sereggel és nagy készlettel jő bizony.
- 14
- És azokban az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erőszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak.
- 15
- Mert eljő észak királya, és töltést emel és beveszi az erősített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az ő válogatott népe, és semmi erő nem bír ellene állni.
- 16
- És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicső földön, és megsemmisül az az ő kezétől.
- 17
- Azután maga elé tűzi, hogy bemegy az ő egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele.
- 18
- És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az ő gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az ő gyalázatosságáért.
- 19
- És fordítja orczáját a maga országának erősségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg.
- 20
- Ennek helyébe jön az, a ki adószedőt jártat végig az ország dicső [földén,] de rövid időn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban.
- 21
- És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.
- 22
- És a beözönlő seregek elárasztatnak az ő orczája előtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.
- 23
- Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és győzedelmet vesz rajta kevés néppel.
- 24
- Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az ő atyái, sem az ő atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol előlők, és az erősségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig.
- 25
- És felindítja az ő erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erőssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene.
- 26
- És a kik az ő ételét eszik, megrontják őt, és az ő serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt.
- 27
- De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos időre [elmarad.]
- 28
- Azért visszatér az ő földére nagy gazdagsággal; de az ő szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az ő földére.
- 29
- Bizonyos időben megjő, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint először volt.
- 30
- Mert kitteus hajók jőnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.
- 31
- És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.
- 32
- És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekeszik.
- 33
- És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig.
- 34
- És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel.
- 35
- És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még [hátra] van.
- 36
- És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.
- 37
- Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.
- 38
- De a helyett tiszteli az erődök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az ő atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal.
- 39
- És az erődített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsőségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.
- 40
- De a vég idején összetűz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat].
- 41
- És bemegy a dicső földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az ő kezéből: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.
- 42
- És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik.
- 43
- És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az ő kíséretében.
- 44
- De megriasztják őt napkeletről és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat.
- 45
- És felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Aki követi az igazságot és az irgalmasságot, az életet, igazságot és tisztességet nyer.