- 1
- Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
- Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok,
- 2
- Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
- teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben,
- 3
- Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
- és igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékében.
- 4
- Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
- Egy a test, és egy a Lélek, mint ahogy egy reménységre szól elhívásotok is.
- 5
- Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
- Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.
- 6
- Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
- Egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindenek felett van, mindent áthat, és mindenben jelen van.
- 7
- Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
- Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándékának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
- 8
- Ezokáért mondja az [Írás:] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
- Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és ajándékokat adott az embereknek.
- 9
- (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
- Az pedig, hogy fölment, mi mást jelentene, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire.
- 10
- A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
- Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.
- 11
- És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
- És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul,
- 12
- A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
- hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére,
- 13
- Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
- míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra,
- 14
- Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
- hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által.
- 15
- Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;
- Ellenkezőleg: az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.
- 16
- A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Ő] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
- Belőle van összerakva és egybeszerkesztve az egész test, egymást támogató minden ízével, és minden egyes tag a maga mértéke szerinti munkássággal gondoskodik a test növekedéséről, hogy felépüljön szeretetben.
- 17
- Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,
- Ezt mondom, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy többé ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában.
- 18
- Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;
- Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől, amely szívük keménysége miatt van bennük,
- 19
- Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
- akiknek az erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek.
- 20
- Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
- Ti azonban nem így tanultátok Krisztust,
- 21
- Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:
- ha ugyan őt meghallottátok, és benne megtanultátok, hogyan van a valóság Jézusban.
- 22
- Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
- Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti ó embert, aki csalárd kívánságok által megromlott,
- 23
- Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
- újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban,
- 24
- És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
- és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
- 25
- Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
- Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk.
- 26
- Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
- Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen haragotokkal,
- 27
- Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
- és az ördögnek se adjatok helyet.
- 28
- A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
- Aki idáig lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, hasznos munkát végezzen a kezével, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
- 29
- Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
- Semmiféle rothadt beszéd ne jöjjön ki a szátokból, csak ami jó, alkalomhoz illő és építő, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
- 30
- És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
- És meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára.
- 31
- Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
- Minden keserűséget, indulatot, haragot, lármát és káromkodást vessetek ki magatokból minden gonoszsággal együtt.
- 32
- Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.
- Ellenkezőleg: legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
Mert az ÚR tartja kézben ügyüket, és megrablójuk életét elragadja.