- 1
- És mikor imádkozék Ezsdrás és vallást tőn, sírva és földre borulva az Isten háza előtt, sereglének ő hozzá Izráelből igen nagy gyülekezetben férfiak és asszonyok és gyermekek, mert síra a nép is sokat és keservesen.
- Miközben Ezsdrás imádkozott, sírva és földre borulva bűnvallást tett Isten háza előtt, igen nagy tömegben sereglettek hozzá Izráelből férfiak, asszonyok és gyermekek, és a nép is keservesen sírt.
- 2
- És szóla Sekhánia, Jéhielnek fia, az Élám fiai közül, és monda Ezsdrásnak: Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind e mellett is!
- Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehiél fia, és azt mondta Ezsdrásnak: Vétkeztünk Istenünk ellen, hogy idegen feleséget vettünk magunknak e föld népei közül. De mégis van reménysége Izráelnek, ennek ellenére is!
- 3
- Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, a kik reszketve [gondolnak] a mi Istenünk parancsolatára, és a törvény szerint cselekedjünk!
- Kössünk hát szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és a tőlük születetteket, az én uramnak és azoknak tanácsa szerint, akik reszketve gondolnak Istenünk parancsolatára. Cselekedjünk a törvény szerint!
- 4
- Kelj fel! mert reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá!
- Kelj föl, mert rád vár ez a dolog, és mi veled leszünk. Légy erős, és láss hozzá!
- 5
- Fölkele annakokáért Ezsdrás, és megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének.
- Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel fejedelmeit, hogy e beszéd szerint cselekszenek; azok meg is esküdtek.
- 6
- És fölkele Ezsdrás az Isten háza elől, és elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt.
- Akkor fölkelt Ezsdrás Isten háza elől, és elment Jehóhánánnak, Eljásib fiának a kamrájába. Bement, de kenyeret nem evett, és vizet sem ivott, mert gyászolt a rabságból hazatértek vétke miatt.
- 7
- És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek;
- Majd kihirdették Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, akik a rabságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.
- 8
- Valaki pedig el nem jön harmadnapra, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, adassék minden vagyona a templomnak, és ő maga vettessék ki a rabságból hazajötteknek gyülekezetéből.
- Ha pedig valaki nem jön el harmadnapra a fejedelmek és a vének határozata szerint, annak minden vagyonát kobozzák el, őt magát pedig zárják ki a rabságból hazatértek közösségéből.
- 9
- Összegyűlének azért Júdának és Benjáminnak minden férfiai harmadnapra Jeruzsálembe a kilenczedik hóban, e hó huszadik napján, és leüle az egész nép az Isten házának piaczán, aggódván e dolog és az esőzések miatt.
- Összegyűlt azért harmadnapra minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálemben a kilencedik hónapban, a hó huszadik napján, és leült az egész nép Isten háza előtt a téren, aggódva e dolog és az esőzések miatt.
- 10
- Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;
- Ekkor fölkelt Ezsdrás pap, és azt mondta nekik: Vétkeztetek, mert idegen asszonyokat vettetek feleségül, és ezzel is szaporítottátok Izráel vétkét.
- 11
- Annakokáért tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.
- Ezért tegyetek vallást az ÚR előtt, atyáitok Istene előtt, és cselekedjetek az ő akarata szerint. Különítsétek el magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.
- 12
- És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!
- Az egész gyülekezet fennhangon így felelt: Így van. Ahogy mondtad, úgy kell tennünk!
- 13
- De e nép igen sok és az esős idő miatt kivül nem állhatunk; annak felette ez nem egy, sem nem két napi munka, mert sokan vagyunk, a kik vétkeztünk e dologban;
- De igen nagy ez a nép, és az esős idő miatt nem maradhatunk itt kint. Egyébként is, ez nem egy- vagy kétnapi teendő, mert sokan vagyunk, akik vétkeztünk ebben a dologban.
- 14
- Hadd álljanak hát elő fejedelmeink, az egész gyülekezeté, és mindenki, a ki idegen feleséget vett magának, városonként jőjjön elő bizonyos időben s velök a városoknak vénei és birái, hogy elfordítsuk magunkról a mi Istenünknek e dolog miatt való búsulásának haragját!
- Álljanak hát elő az egész gyülekezet vezetői és mindenki, aki idegen feleséget vett magának. Jöjjenek el egy meghatározott időben városonként ők maguk és velük a város vénei és bírái, hogy elfordítsuk magunkról Istenünk súlyos haragját, amely emiatt ért minket!
- 15
- Csak Jónathán, az Asáhel fia és Jahzéja, a Tikva fia állának fel ez ellen és Mésullám és Sabbethai, a Léviták támogaták őket.
- Csak Jónátán, Aszáél fia és Jahzeá, Tikvá fia állt ennek ellen, akiket Mesullám meg a lévita Sabbetaj támogatott.
- 16
- És cselekedének ekképen azok, a kik a rabságból hazajöttek; és választa magának Ezsdrás, a pap férfiakat, a családfőket, családjuk szerint, s mindnyájok nevei feljegyeztettek. És összeülének a tizedik hó első napján, hogy nyomozzák e dolgot;
- De a fogságból hazatértek eszerint jártak el. Ezsdrás pap néhány férfit kiválasztott, családfőket a családjaikból, mindnyájukat név szerint. A tizedik hónap első napján ültek össze, hogy kivizsgálják ezt a dolgot,
- 17
- És bevégezék azt mindazon férfiakra nézve, a kik idegen feleséget vettek vala magoknak, az első hónak első napjáig.
- és az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett magának feleségül.
- 18
- Találtatának pedig a papok fiai közül, a kik idegen feleségeket vettek vala magoknak, Jésuának, a Jósádák fiának és az ő testvéreinek fiai közül: Maaséja, Eliézer, Járib és Gedálja;
- Ezeket találták a papok fiai közül, akik idegen feleséget vettek maguknak: Jésúának, Jócádák fiának és testvéreinek fiai közül: Maaszéjá, Eliezer, Járib és Gedaljá.
- 19
- És kezöket adák, hogy elbocsátják feleségeiket és egy kos áldozására ítéltetének vétkükért;
- Ezek kezet adtak arra, hogy elbocsátják feleségüket, és vétkükért egy kos áldozására ítélték őket.
- 20
- Immér fiai közül pedig: Hanáni és Zebádja.
- Immér fiai közül pedig Hanáni és Zebadjá.
- 21
- Hárim fiai közül: Maaszéja, Elija, Semája, Jéhiel és Uzzia,
- Hárim fiai közül Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél és Uzzijjá,
- 22
- Pashur fiai közül: Eljoénaj, Maaszéja, Ismáel, Nethanéel, Józabád és Elásza;
- Pashúr fiai közül Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.
- 23
- Továbbá a Léviták közül: Józabád, Simei és Kélája. (az a Kelita), Pethahja, Júda és Eliézer;
- Továbbá a léviták közül Józábád, Simei és Kélájá, azaz Kelítá meg Petahjá, Jehúdá és Eliezer.
- 24
- Az énekesek közül pedig: Eliásib, s a kapunállók közül: Sallum, Telem és Uri;
- Az énekesek közül pedig Eljásib. A kapuőrök közül Sallum, Telem és Úri.
- 25
- Továbbá Izráel [népé]ből: Parós fiai közül: Ramia, Jezija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;
- Továbbá Izráel népéből: Parós fiai közül Ramjá, Jizzijjá, Malkijjá, Mijjámin, Eleázár, Malkijjá és Benájá.
- 26
- Elám fiai közül: Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jerémóth és Élija;
- Élám fiai közül Mattanjá, Zekarjá, Jehiél, Abdi, Jerémót és Élijjá.
- 27
- Zattu fiai közül: Eljóénai, Eljásib, Mattánia, Jerémóth, Zabád és Aziza;
- Zattú fiai közül Eljóénaj, Eljásib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.
- 28
- Bébai fiai közül: Jóhanán, Hanánia, Zabbai és Athlai;
- Bébaj fiai közül Jehóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.
- 29
- Báni fiai közül: Mesullám, Mallukh, Adája, Jásub, Seál és Rámóth;
- Báni fiai közül Mesullám, Mallúk, Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.
- 30
- Pahath-Moáb fiai közül: Adna, Kelál, Benája, Maaszéja, Mattánia, Besaléel, Binnui és Manasse;
- Pahat-Móáb fiai közül Adná, Kelál, Benájá, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.
- 31
- A Hárim fiai pedig: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeon;
- Hárim fiai közül Eliezer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon,
- 32
- Benjámin, Mallukh, Semarja;
- Benjámin, Mallúk és Semarjá.
- 33
- Hásum fiai közül: Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manasse, Simei,
- Hásum fiai közül Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elifelet, Jerémaj, Manassé és Simei.
- 34
- Báni fiai közül: Maádai, Amrám és Uél;
- Báni fiai közül Maadaj, Amrám és Úél,
- 35
- Benája, Bédéja, Keluhu;
- Benájá, Bédejá, Keluhú,
- 36
- Vanja, Merémóth, Eliásib;
- Vanjá, Merémót, Eljásib,
- 37
- Mattánia, Mattenai és Jaaszái;
- Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj,
- 38
- Báni, Binnui, Simei;
- Báni, Binnúj, Simei,
- 39
- Selemia, Náthán és Adája;
- Selemjá, Nátán és Adájá,
- 40
- Makhnadbai, Sásai, Sárai;
- Maknadbaj, Sásaj, Sáraj,
- 41
- Azareél, Selemia és Semária;
- Azarél, Selemjáhú és Semarjá,
- 42
- Sallum, Amaria, József:
- Sallum, Amarjá, Jószéf.
- 43
- A Nebó fiai közül: Jéiel, Mattithja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel, Benája.
- Nebó fiai közül Jeiél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóél és Benájá.
- 44
- Mindezek idegen feleségeket vettek vala magoknak. És valának e feleségek között olyanok is, a kik már fiakat szültek.
- Mindezek idegen feleséget vettek el. Feleségeik között voltak olyanok is, akiknek már gyermekük is volt.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Az istentelen lelke gonoszt kíván, és nem talál könyörületre nála a felebarátja.