- 1
- Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
- Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük el újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,
- 2
- A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.
- a mosakodásokról, a kézrátevésről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak.
- 3
- És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.
- Ha Isten megengedi, ezt meg is tesszük.
- 4
- Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
- Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,
- 5
- És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,
- akik megízlelték az Isten jó beszédét és az eljövendő világ erőit,
- 6
- És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.
- de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mert újra megfeszítik önmaguknak és nyilvánosan megcsúfolják az Isten Fiát.
- 7
- Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;
- Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz a földművesnek, áldást nyer Istentől,
- 8
- A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.
- amelyik pedig tövist és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz, és a vége megégetés.
- 9
- De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is.
- De ha így szólunk is, szeretteim, felőletek ezeknél jobb dolgokról vagyunk meggyőződve, ami üdvösséggel jár.
- 10
- Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
- Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok.
- 11
- Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.
- Kívánjuk pedig, hogy mindegyikőtök ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa a reménység teljes bizonyossága iránt mindvégig,
- 12
- Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
- hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket.
- 13
- Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
- Mert Isten, amikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
- 14
- Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
- és így szólt: Bizony megáldalak téged, és bizony megsokasítlak téged.
- 15
- És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet.
- És mivel hosszútűrő volt, megkapta az ígéretet.
- 16
- Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü;
- Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának véget vet és mindent megerősít az eskü.
- 17
- Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
- Ezért Isten is esküvéssel kezeskedett, mert még meggyőzőbben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy végzése változhatatlan.
- 18
- Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
- Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
- 19
- Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
- amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál,
- 20
- A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.
- ahova útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökre a Melkisédek rendje szerinti főpap lett.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
A lustát elemészti kívánsága, mert keze nem akar dolgozni.