- 1
- Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek,
- Ha azért van Krisztusban vigasztalás, ha van szeretetteljes bátorítás, ha van Lélekben való közösség, ha van irgalom és könyörületesség,
- 2
- Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;
- teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyetértetek, egyazon szeretetben ugyanarra törekedtek,
- 3
- Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.
- semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál.
- 4
- Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.
- Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is.
- 5
- Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
- Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt,
- 6
- A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő,
- aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő,
- 7
- Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
- hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez.
- 8
- És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
- És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.
- 9
- Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
- Ezért Isten is felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való,
- 10
- Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
- hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké,
- 11
- És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
- és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
- 12
- Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;
- Azért, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nemcsak jelenlétemben, hanem sokkal inkább most távollétemben, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,
- 13
- Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
- mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint.
- 14
- Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;
- Zúgolódás és kételkedés nélkül tegyetek mindent,
- 15
- Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.
- hogy feddhetetlenek és tiszták legyetek, Isten szeplőtlen gyermekei az elferdült és elvetemedett nemzedékben, akik között ragyogtok, mint a csillagok a világban,
- 16
- Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
- az élet beszédéhez ragaszkodva, hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.
- 17
- De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, [mégis] örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;
- De ha kiontatom is italáldozatként hitetek áldozatában és szolgálatában, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal.
- 18
- Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.
- Ugyanígy ti is örüljetek, örüljetek velem együtt.
- 19
- Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.
- Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldöm hozzátok, hogy dolgaitokról értesülve én is felviduljak.
- 20
- Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat.
- Mert nincs senkim, aki hozzá hasonló lelkületű lenne, és igazán szívén viselné dolgaitokat.
- 21
- Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.
- Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Jézus Krisztusét.
- 22
- Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.
- Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy úgy szolgált együtt velem az evangélium ügyében, mint atyjával a gyermek.
- 23
- Őt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;
- Azt remélem, hogy mihamarabb elküldöm, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim.
- 24
- Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.
- De bízom az Úrban, hogy magam is csakhamar elmegyek.
- 25
- De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;
- De szükségesnek tartottam, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, aki, mint a ti küldöttetek, szükségeimben szolgálatomra volt,
- 26
- Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött a miatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt.
- mivel nagyon vágyott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy betegeskedik.
- 27
- Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jőjjön szomorúságomra.
- Mert bizony halálosan beteg volt, de Isten könyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne jöjjön.
- 28
- Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.
- Sietve útnak indítottam tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és nekem is kisebb legyen a szomorúságom.
- 29
- Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:
- Fogadjátok őt az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,
- 30
- Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.
- mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, amikor életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal kárpótolja hiányotokat.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
Ne tarts barátságot a haragos lelkűvel, és ne járj együtt az indulatossal,