- 1
- Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem figyelmeztesd mint apádat, az ifjabbakat mint testvéredet,
- 2
- az idősebb asszonyokat mint anyádat, az ifjabbakat mint nőtestvéredet, teljes tisztasággal.
- 3
- Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld.
- 4
- Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét tiszteljék, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt.
- 5
- A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig reménységét Istenbe veti, és kitart a könyörgésben és imádságban éjjel és nappal.
- 6
- A kicsapongó életet élő pedig élve meghalt.
- 7
- Ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek.
- 8
- Ha pedig valaki az övéinek és főleg házanépének nem viseli gondját, az megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél.
- 9
- Az özvegyasszonyok közé csak olyan hatvan év felettit szabad bejegyezni, aki egy férfi felesége volt,
- 10
- és aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermeket nevelt, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát mosta, ha a nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetből kivette a részét.
- 11
- A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni.
- 12
- Ezek ítélet alá esnek, mert első fogadalmukat megszegték.
- 13
- Dologtalanok lévén megtanulják a házról házra járást, és nemcsak dologtalanok, hanem fecsegők is, sőt más dolgába avatkozók, és olyanokat mondanak, amiket nem kellene.
- 14
- Azt tanácsolom tehát, hogy a fiatalabbak menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és semmilyen alkalmat ne adjanak az ellenségnek a rágalmazásra.
- 15
- Mert egyesek már a Sátánhoz hajoltak.
- 16
- Ha egy hívő nőnek özvegy hozzátartozói vannak, segítse őket, és ne terheljék meg a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.
- 17
- A vezetésben jól bevált presbiterek kettős megbecsülést érdemelnek, főleg azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.
- 18
- Mert azt mondja az Írás: „A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját”, és hogy „méltó a munkás a maga bérére”.
- 19
- Presbiter ellen ne fogadj el vádat, csak két vagy három tanú szavára.
- 20
- A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon.
- 21
- Kérve kérlek Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.
- 22
- A kézrátételt ne siesd el senkinél! Ne légy részes mások bűneiben, tisztán őrizd meg magad!
- 23
- Ne légy tovább vízivó, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral.
- 24
- Némely ember bűnei nyilvánvalók, előtte mennek az ítéletre, másokat pedig követnek.
- 25
- Hasonlóképpen nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyekkel másképp áll a dolog, azok sem rejthetők el.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Január 29
Kétéves:
- I. év: 1Móz 29
- II. év: 1Krón 17
- Mt 19:13-30
- Zsolt 24:1-10
- Péld 6:1-5
Példabeszéd
Mikor gyarapodnak az igazak, örül a nép, mikor pedig az istentelen uralkodik, sóhajtozik a nép.