- 1
- Az apostolok és a Júdeában levő testvérek is meghallották, hogy a pogányok is befogadták Isten beszédét.
- 2
- Amikor felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidóságból valók,
- 3
- és ezt mondták neki: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
- 4
- Péter pedig elkezdte sorban megmagyarázni nekik:
- 5
- Én Joppé városában voltam, imádkoztam, és láttam elragadtatásban egy látomást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt négy sarkánál fogva leeresztve az égből, és egészen hozzám jött.
- 6
- Jobban szemügyre véve földi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne.
- 7
- Hangot is hallottam, amely ezt mondta nekem: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
- 8
- Én azonban azt mondtam: Semmiképpen sem, Uram, mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
- 9
- De másodszor is szólt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.
- 10
- Ez pedig háromszor is megtörtént, és az egész újra felemelkedett az égbe.
- 11
- És íme, azon nyomban három férfi érkezett a ház elé, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám.
- 12
- A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy menjek velük minden kételkedés nélkül. Eljött pedig velem ez a hat testvér is, és bementünk annak az embernek a házába.
- 13
- Ő elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondta neki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak,
- 14
- ő majd olyan igéket hirdet neked, amely által üdvözülsz mind te, mind az egész házad népe.
- 15
- Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is kezdetben.
- 16
- Akkor eszembe jutott az Úr szava, aki azt mondta: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.
- 17
- Ha tehát az Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy Istent megakadályoznám?
- 18
- Ezeknek hallatára aztán megnyugodtak, és dicsőítették Istent, ezt mondva: Eszerint hát Isten a pogányoknak is adott megtérést az életre!
- 19
- Azok tehát, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.
- 20
- Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi, akik amikor Antiókhiába érkeztek, a görögökkel is beszéltek, és hirdették nekik az Úr Jézust.
- 21
- És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.
- 22
- A jeruzsálemi gyülekezet fülébe is eljutott ennek a híre, és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig,
- 23
- aki igen örvendezett, amikor eljutott oda, és látta az Isten kegyelmét, és arra biztatta őket, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.
- 24
- Mert hittel és Szentlélekkel teljes, derék ember volt. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
- 25
- Barnabás Tarzuszba is elment, hogy felkeresse Sault,
- 26
- és rátalálva magával vitte Antiókhiába. Így aztán egy teljes esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
- 27
- Ebben az időben lement néhány próféta Jeruzsálemből Antiókhiába.
- 28
- Ezek egyike – név szerint Agabosz – előállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy az egész földön nagy éhínség lesz, amely be is következett Klaudiusz idejében.
- 29
- A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.
- 30
- Ezt meg is tették, és Barnabás és Saul által eljuttatták a vénekhez.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Január 29
Kétéves:
- I. év: 1Móz 29
- II. év: 1Krón 17
- Mt 19:13-30
- Zsolt 24:1-10
- Péld 6:1-5
Példabeszéd
Csak beszédből nem tanul a szolga, ha érti is azt, nem törődik vele.