- 1
- Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónap első napján így szólt az ÚR Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához:
- 2
- „Így szól a Seregek URa: Azt mondja ez a nép: Nem jött még el az idő, az ÚR háza építésének ideje!
- 3
- Az ÚR szava pedig így szólt Haggeus próféta által:
- 4
- Hát annak itt van az ideje, hogy ti faburkolatú házakban lakjatok, holott ez a ház romokban áll?
- 5
- Most azért azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!
- 6
- Sokat vetettetek, de keveset takarítotok be. Esztek, de nem elégedtek meg. Isztok, de nem részegedtek meg. Ruházkodtok, de nem melegedtek föl. A napszámos is lyukas zacskóba teszi a bérét.
- 7
- Azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!
- 8
- Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek föl e házat, hogy gyönyörködjem benne, és megdicsőíttessem – ezt mondja az ÚR.
- 9
- Sokat vártok, de íme, kevés lesz, s amit hazahordotok, én szétfújom! Miért? – kérdezi a Seregek URa. Az én házamért, amely íme, romokban áll, ti pedig mind a magatok háza körül sürgölődtök.
- 10
- Ezért vonta meg tőletek harmatát az ég, és vonta meg termését a föld.
- 11
- Szárazságot rendeltem a földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, amit a föld terem, sőt az emberre, állatra és minden kétkezi munkára is.”
- 12
- Akkor hallgatott Zerubbábel, Sealtiél fia, Jósua főpap, Jócádák fia és a megmaradt nép az ÚRnak, az ő Istenüknek szavára, Haggeus próféta beszédeire, amiért elküldte őt az ÚR, az ő Istenük, és félelem fogta el a népet az ÚR előtt.
- 13
- Akkor Haggeus, az ÚR követe így szólt a néphez az ÚR küldetésében: Én veletek vagyok! – azt mondja az ÚR.
- 14
- És fölindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét és az egész megmaradt nép lelkét is, úgyhogy nekiálltak, és dolgozni kezdtek a Seregek URának, az ő Istenüknek házán
- 15
- a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király második esztendejében.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Március 26
Kétéves:
- I. év: 2Móz 35
- II. év: Ezsd 7
- Lk 7:11-35
- Zsolt 68:19-36
- Péld 11:29-31
Példabeszéd
Mint aki követ tesz a parittyába, úgy jár az, aki a bolondnak tiszteletet ad.