- 1
- Azután ismét fölemeltem szememet, és íme, egy repülő irattekercset láttam.
- 2
- Megkérdezte tőlem: Mit látsz? Én azt mondtam: Egy repülő irattekercset látok, a hossza húsz könyök, a szélessége pedig tíz könyök.
- 3
- Azt mondta nekem: Ez az az átok, amely kihat az egész országra, mert mindenki, aki lop, e szerint lesz megítélve, és mindenki, aki hamisan esküszik, e szerint lesz megítélve.
- 4
- Kibocsátottam ezt – így szól a Seregek URa –, és bemegy a tolvaj házába s annak a házába, aki hamisan esküszik az én nevemre. Ott marad annak a házában, és elpusztítja azt, és annak gerendáit és köveit is.
- 5
- Majd előlépett az angyal, aki beszélt velem, és azt mondta nekem: Emeld csak föl szemedet, és lásd meg, mi az, ami közeleg!
- 6
- Azt kérdeztem: Mi ez? Ő pedig azt mondta: Egy véka az, ami közeleg. Azt mondta: Benne van az egész ország bűne!
- 7
- És íme, egy kerek ólomfedél emelkedett föl, és egy asszony ült a véka közepén.
- 8
- Azt mondta az angyal: Ez az istentelenség. Majd visszalökte az asszonyt a véka közepébe, az ólomfedelet pedig rádobta a véka szájára.
- 9
- Amint fölemeltem szememet, láttam, hogy íme, két asszony közeledik, és a szél emelgeti a szárnyaikat. Szárnyaik olyanok voltak, mint a gólya szárnyai; és fölemelték a vékát a föld és az ég közé.
- 10
- Megkérdeztem az angyalt, aki velem beszélt: Hová viszik ezek a vékát?
- 11
- Azt mondta nekem: Házat építenek annak Sineár földjén, és ha készen van, elhelyezik ott méltó helyére.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Január 29
Kétéves:
- I. év: 1Móz 29
- II. év: 1Krón 17
- Mt 19:13-30
- Zsolt 24:1-10
- Péld 6:1-5
Példabeszéd
A haragos ember viszályt szít, és az indulatosnak sok a vétke.