- 1
- Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.
- Testvéreim, én azonban nem beszélhettem veletek úgy, mint lelkiekkel, csak mint testiekkel, mint Krisztusban kisdedekkel.
- 2
- Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg:
- Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el,
- 3
- Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok- é és nem ember szerint jártok-é?
- mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?
- 4
- Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?
- Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik meg: „Én Apollósé”; nem emberi módon viselkedtek?
- 5
- Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta.
- Hát kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek, ahogy az Úr adta mindegyiknek.
- 6
- Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.
- Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.
- 7
- Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.
- Azért sem a plántáló, sem az öntöző nem számít, csak a növekedést adó Isten.
- 8
- A plántáló pedig és az öntöző egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
- A plántáló és az öntöző egyek, de mindegyik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
- 9
- Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
- Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
- 10
- Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.
- Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá!
- 11
- Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
- Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus.
- 12
- Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
- Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra,
- 13
- Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
- mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára.
- 14
- Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
- Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap.
- 15
- Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.
- Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mint aki tűzön ment át.
- 16
- Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
- Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?
- 17
- Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.
- Ha valaki Isten templomát megrontja, megrontja azt Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.
- 18
- Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.
- Senki se csapja be magát. Ha közületek valaki bölcsnek gondolja magát ezen a világon, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.
- 19
- Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.
- Mert e világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.
- 20
- És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.
- És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.
- 21
- Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek.
- Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek:
- 22
- Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek.
- akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők, minden a tiétek.
- 23
- Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.
- Ti pedig Krisztuséi vagytok, és Krisztus Istené.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Az istenteleneket magával ragadja erőszakosságuk, mert nem akarnak igazságot cselekedni.