- 1
- Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, a milyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye.
- Mindenesetre az a hír járja, hogy paráznaság van köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sincs, hogy valaki apjának feleségével él.
- 2
- És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, a ki ezt a dolgot cselekedte.
- Ti pedig kérkedtek, pedig szomorkodnotok kellene és kivetni közületek azt, aki ezt a dolgot tette.
- 3
- Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, a ki ekként ezt cselekedte,
- Mert én, aki testben ugyan távol, de lélekben jelen vagyok köztetek, mint jelenlevő már ítéletet hoztam afelett, aki így cselekedett.
- 4
- Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával
- Ti és az én lelkem együtt, a mi Urunk Jézus nevében és a mi Urunk Jézus hatalmával
- 5
- Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.
- átadjuk az ilyet a Sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek megtartasson az Úrnak ama napján.
- 6
- Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.
- Nem jó a ti dicsekedésetek. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?
- 7
- Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.
- Takarítsátok ki azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert Krisztus, a mi húsvéti bárányunk már megáldoztatott.
- 8
- Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.
- Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalanságával.
- 9
- Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok.
- Levelemben megírtam nektek, hogy paráznákkal ne tartsatok kapcsolatot.
- 10
- De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek.
- De nem általában e világ paráznáival vagy kapzsijaival vagy rablóival vagy bálványimádóival, mert hiszen akkor ki kellene mennetek e világból.
- 11
- Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.
- Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szitkozódó vagy részeges vagy rabló. Az ilyennel még együtt se egyetek.
- 12
- Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet?
- Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívül lévők felett ítélkezzem? Nemde ti is a belül levők felett ítélkeztek?
- 13
- A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.
- A kívül lévőket pedig majd Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül!
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Az istentelen áldozata utálatos, kivált, mikor gonosz tettért viszi.