- 1
- Majd így szólt az ÚR Mózeshez:
- 2
- Szólj Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza, és üssenek tábort Pí-Hahírót előtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón előtt. Azzal szemben verjenek tábort a tenger mellett.
- 3
- Majd azt gondolja a fáraó Izráel fiai felől: eltévelyedtek ezek e földön, körülfogta őket a puszta.
- 4
- Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és üldözőbe veszi őket, s én megmutatom dicsőségemet a fáraón és minden seregén, hogy megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És úgy cselekedtek.
- 5
- Amikor hírül adták az egyiptomi királynak, hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a szolgálatunkból!
- 6
- Befogatott hát szekerébe, és maga mellé vette népét.
- 7
- Hatszáz válogatott szekeret vett és Egyiptom minden harci szekerét, és hárman-hárman voltak mindegyiken.
- 8
- Megkeményítette az ÚR a fáraónak, az egyiptomi királynak a szívét, hogy üldözőbe vegye Izráel fiait. Izráel fiai pedig hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki.
- 9
- Az egyiptomiak utánuk nyomultak, és elérték őket a tenger mellett, ahol táboroztak, a fáraó minden lova, szekere meg lovasai és serege Pí-Hahírót mellett, Baal-Cáfón előtt.
- 10
- Amint közeledett a fáraó, Izráel fiai fölemelték a szemüket, és íme, az egyiptomiak a nyomukban voltak. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai.
- 11
- Ezt mondták Mózesnek: Hát nincsenek Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból?
- 12
- Nem megmondtuk neked Egyiptomban: hagyj békét nekünk, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak! Mert jobb lett volna szolgálnunk nekik, semhogy itt a pusztában haljunk meg.
- 13
- Mózes pedig azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az ÚR szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok!
- 14
- Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!
- 15
- Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Miért kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.
- 16
- Te pedig emeld föl a botodat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.
- 17
- Én pedig, íme, megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy bemenjenek utánuk, és így szerzek dicsőséget magamnak a fáraó és egész serege, szekerei és lovasai által.
- 18
- És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha majd dicsőséget szerzek magamnak a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által.
- 19
- Ekkor elindult Isten angyala, aki Izráel tábora előtt járt, és mögéjük ment. A felhőoszlop is, amely eddig előttük járt, elindult előlük, s mögéjük állt;
- 20
- odament az egyiptomiak tábora és Izráel tábora közé. Hátul beborult az ég, és sötétség lett, elöl pedig megvilágosította az éjszakát. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.
- 21
- Mózes kinyújtotta a kezét a tengerre, az ÚR pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtotta a vizet, és szárazzá tette a tengert, és kétfelé váltak a vizek.
- 22
- Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, a víz pedig kőfalként állt jobb és bal kezük felől.
- 23
- Az egyiptomiak pedig utánuk nyomultak, és bement a fáraó minden lova, szekere és lovasa a tenger közepébe.
- 24
- Hajnalban az ÚR rátekintett az egyiptomiak táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavarta az egyiptomiak táborát.
- 25
- Megállította a szekerek kerekeit, és csak nehezen tudták vonszolni azokat. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen.
- 26
- Az ÚR így szólt Mózeshez: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra!
- 27
- Mózes kinyújtotta kezét a tengerre, és reggel felé visszatért a tenger az előbbi helyére, az egyiptomiak pedig belefutottak, s így az ÚR beleveszítette őket a tenger közepébe.
- 28
- Visszatért a víz, és elborította a harci szekereket és a lovasokat, a fáraó minden seregét, amelyek bementek utánuk a tengerbe. Egy sem maradt meg közülük.
- 29
- De Izráel fiai szárazon mentek át a tenger közepén, a víz pedig kőfalként állt a jobb és bal kezük felől.
- 30
- Így szabadította meg az ÚR azon a napon Izráelt az egyiptomiak kezéből. Látta is Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján.
- 31
- Amikor látta Izráel azt a nagy dolgot, amelyet az ÚR Egyiptomban cselekedett, félni kezdte a nép az URat, és hittek az ÚRnak és Mózesnek, az ő szolgájának.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Január 28
Kétéves:
- I. év: 1Móz 28
- II. év: 1Krón 16
- Mt 18:23-19:12
- Zsolt 23:1-6
- Péld 5:22-23
Példabeszéd
A gonoszul élő emberek nem értik meg az igazságot, akik pedig keresik az URat, mindent megértenek.