- 1
- Látomást mutatott nekem az ÚR, és íme, két kosár füge volt az ÚR temploma előtt. Ez azután történt, hogy Nebukadneccar babilóni király fogságba hurcolta Konjáhút, Jójákimnak, Júda királyának a fiát és Júda fejedelmeit meg a mesterembereket és a kovácsokat Jeruzsálemből, és elvitette őket Babilónba.
- 2
- Az egyik kosárban igen jó fügék voltak, amilyenek az először érő fügék, a másik kosárban pedig igen rossz fügék voltak, sőt ehetetlenek.
- 3
- Azt kérdezte tőlem az ÚR: Mit látsz, Jeremiás? Így válaszoltam: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt ehetetlenek.
- 4
- Ekkor így szólt hozzám az ÚR:
- 5
- Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Ahogyan ezekre a jó fügékre tekintek, úgy tekintek jóindulattal Júda foglyaira is, akiket erről a helyről a káldeusok földjére vitettem.
- 6
- Szemmel tartom őket az ő javukra, és visszahozom őket e földre. Felépítem, nem rontom le, elültetem, és nem szaggatom ki őket.
- 7
- Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR; és ők népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám.
- 8
- És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek – ezt mondja az ÚR –, olyanná teszem Cidkijját, Júda királyát, fejedelmeit és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak ezen a földön, meg azokat is, akik Egyiptom földjén laknak.
- 9
- Rettegésnek és veszedelemnek teszem ki őket a föld minden országában; gyalázat, példabeszéd, gúny és szidalom tárgyává lesznek minden helyen, ahová kiűzöm őket.
- 10
- Fegyvert, éhínséget és dögvészt bocsátok rájuk mindaddig, amíg el nem fogynak arról a földről, amelyet nekik és atyáiknak adtam.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Március 26
Kétéves:
- I. év: 2Móz 35
- II. év: Ezsd 7
- Lk 7:11-35
- Zsolt 68:19-36
- Péld 11:29-31
Példabeszéd
Ne felelj a bolondnak bolondsága szerint, hogy ne légy te is hozzá hasonló.