- 1
- Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.
- Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt.
- 2
- Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
- Sötétségben vezérelt és járatott engem, nem világosságban.
- 3
- Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
- Bizony, ellenem fordult, ellenem fordítja kezét mindennap.
- 4
- Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.
- Elsorvasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.
- 5
- [Erősséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
- Sáncot épített ellenem, körülvett méreggel és fáradtsággal.
- 6
- Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
- Sötét helyre helyezett engem, mint a régen meghaltakat.
- 7
- Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
- Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette láncomat.
- 8
- Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
- Ha kiáltok, és segítségül hívom is, elzárkózik imádságom elől.
- 9
- Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.
- Faragott kővel torlaszolta el útjaimat, görbévé tette ösvényeimet.
- 10
- Ólálkodó medve ő nékem [és] lesben álló oroszlán.
- Olyan hozzám, mint az ólálkodó medve és a lesben álló oroszlán.
- 11
- Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
- Letérített útjaimról, darabokra tépett és elpusztított engem!
- 12
- Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
- Kifeszítette íját, és nyilai elé céltáblául állított engem.
- 13
- Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
- Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait.
- 14
- Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
- Egész népem csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
- 15
- Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.
- Keserűséggel töltött be, megrészegített engem ürömmel.
- 16
- És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
- Kaviccsal tördelte ki fogaimat, porba tiport engem.
- 17
- És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.
- Elvetted lelkem békességét, elfeledtem a jót.
- 18
- És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.
- Azt gondoltam: Elveszett az erőm és az ÚRba vetett reménységem.
- 19
- Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!
- Emlékezzél nyomorúságomra és bujdosásomra; az ürömre és a méregre!
- 20
- Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
- Mindig visszaemlékezik és megalázkodik bennem a lelkem.
- 21
- Ezt veszem szívemre, azért bízom.
- De arra gondolok szívemben, és ezért mégis reménykedem:
- 22
- Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!
- az ÚR kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága!
- 23
- Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
- Minden reggel megújul, nagy a te hűséged!
- 24
- Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
- Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.
- 25
- Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.
- Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.
- 26
- Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
- Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására.
- 27
- Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
- Jó a férfinak, ha igát hordoz ifjúságában.
- 28
- Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
- Üljön hát egyedül és csöndben, mert az Úr tette rá!
- 29
- Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?
- Hajtsa a porba száját, talán van még reménység!
- 30
- Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.
- Arcát tartsa oda az őt verőnek, teljen be gyalázattal!
- 31
- Mert nem zár ki örökre az Úr.
- Mert nem vet el örökre az Úr.
- 32
- Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.
- Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.
- 33
- Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
- Mert nem szíve szerint alázza meg és szomorítja az embernek fiát.
- 34
- Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
- Amikor lábbal tiporják a föld minden foglyát;
- 35
- Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;
- amikor az embert kiforgatják jogaiból a Magasságos színe előtt;
- 36
- Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
- amikor elnyomják az embert peres ügyében: azt nem nézi el az Úr.
- 37
- Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
- Ki az, aki szól, és meglesz, hacsak nem az Úr parancsolja?
- 38
- A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.
- Vajon nem a Magasságos szájából jön ki a rossz és a jó?
- 39
- Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért [bűnhődik.]
- Mit panaszkodik az élő ember, a férfi a büntetés miatt?
- 40
- Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
- Gondoljuk át útjainkat, vizsgáljuk meg őket, és térjünk az ÚRhoz!
- 41
- Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
- Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez az égben!
- 42
- Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.
- Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.
- 43
- Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
- Haragba burkolóztál, és üldöztél minket, öldököltél, nem kíméltél.
- 44
- Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
- Felhőbe burkolóztál, hogy ne jusson hozzád az imádság.
- 45
- Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
- Söpredékké és megvetetté tettél minket a népek között.
- 46
- Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
- Föltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
- 47
- Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
- Rettegés és tőr van rajtunk, pusztulás és romlás.
- 48
- Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.
- Könny patakzik alá a szememből népem leányának romlása miatt.
- 49
- Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
- Szemem szünet nélkül könnyezik, nincs pihenése,
- 50
- Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.
- míg ránk nem tekint, és meg nem látja az égből az ÚR.
- 51
- Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
- Szemem bánatba ejtette lelkemet városom minden leányáért.
- 52
- Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
- Ellenségeim úgy vadásztak rám, mint egy madárra, ok nélkül.
- 53
- Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
- Élve a verembe taszítottak engem, és követ hánytak rám.
- 54
- Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
- Túláradtak a vizek a fejem fölött, azt gondoltam, végem van.
- 55
- Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.
- Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem legmélyéről.
- 56
- Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.
- Hallottad szavamat, ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől!
- 57
- Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
- Közeledtél hozzám, amikor segítségül hívtalak, azt mondtad: Ne félj!
- 58
- Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
- Te perelted, Uram, lelkem perét, és megszabadítottad életemet.
- 59
- Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
- Láttad, URam, hogy bántalmaznak, ítéld meg ügyemet!
- 60
- Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
- Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatukat.
- 61
- Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
- Hallottad, URam, szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatukat.
- 62
- Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
- Támadóim ajka és gondolata egész nap ellenem irányul.
- 63
- Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.
- Nézz rájuk: akár leülnek, akár fölkelnek, engem gúnyolnak!
- 64
- Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.
- Fizess meg nekik, URam, kezük munkájáért!
- 65
- Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
- Adj nekik kemény szívet, ez legyen átkod rajtuk!
- 66
- Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!
- Üldözd haragodban és veszítsd el őket az ÚR ege alól!
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
Az eszes észreveszi a veszélyt, és elrejtőzik, a bolondok pedig nekimennek, és kudarcot vallanak.