- 1
- Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.
- Íme, a szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet lelem. Lelkemet adtam belé, törvényt hirdet a népeknek.
- 2
- Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.
- Nem kiált, nem lármázik, nem hallatja hangját az utcán.
- 3
- Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.
- A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán hirdeti.
- 4
- Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.
- Nem pislog és nem reped meg, míg érvényt nem szerez a törvénynek a földön. Tanítására várnak a szigetek.
- 5
- Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:
- Így szól Isten, az ÚR, aki az egeket teremtette és kifeszítette, aki kiterjesztette a földet és ami belőle sarjad, aki leheletet ad a rajta lakó népnek és lelket a rajta járóknak:
- 6
- Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.
- Én, az ÚR hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, és általad leszek szövetségben a néppel, és világosság leszel a nemzetek számára.
- 7
- Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.
- Hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kihozd a tömlöcből a foglyokat és a fogházból a sötétben ülőket.
- 8
- Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.
- Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.
- 9
- A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.
- A régiek, íme, beteljesedtek, és most újakat hirdetek; mielőtt megvalósulnának, tudatom veletek.
- 10
- Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.
- Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld széleiről, ti, a tenger hajósai és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik!
- 11
- Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.
- Emelje föl szavát a puszta és annak városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklák lakói, kiáltsanak a hegyek tetejéről!
- 12
- Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.
- Adjanak dicsőséget az ÚRnak, és hirdessék dicséretét a szigeteken!
- 13
- Az Úr, mint egy hős kijő, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz.
- Előjön az ÚR, mint egy hős, felindul, mint egy harcos, kiált, sőt rivall, és erőt vesz ellenségein.
- 14
- Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!
- Régtől fogva hallgattam, némán megtartóztattam magam, de most zihálva nyögök és lihegek, mint egy szülő asszony.
- 15
- Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.
- Hegyeket és halmokat pusztítok el, minden növényzetüket kiszárítom. A folyókban szigetek keletkeznek, és tavakat szárítok ki.
- 16
- A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.
- Olyan úton vezetem majd a vakokat, amelyet nem ismernek, olyan ösvényeken is irányítom őket, amelyek nem ismerősek. A sötétséget világossággá változtatom előttük és az egyenetlen földet egyenessé. Ezeket cselekszem velük, és nem hagyom el őket.
- 17
- Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!
- Meghátrálnak, és mélyen megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik azt mondják az öntött képeknek: Ti vagytok az isteneink!
- 18
- Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!
- Ti süketek, halljatok, és ti vakok, tekintsetek föl és lássatok!
- 19
- Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?
- Ki vak, ha nem az én szolgám? És ki olyan süket, mint megbízottam, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a bizalmasom, és olyan vak, mint az ÚR szolgája?
- 20
- Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.
- Sokat láttál, de nem gondoltad át. Nyitva volt a füled, de nem hallottál.
- 21
- Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.
- Igazságáért tetszett az ÚRnak, hogy törvényét naggyá és dicsőségessé tegye.
- 22
- De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!
- De ezt a népet kirabolták és eltaposták; bilincsbe verve, tömlöcben vannak mindnyájan, fogházba zárták őket, prédává lettek, és nem volt szabadító. Prédává lettek, és nem volt senki, aki azt mondta volna: Add vissza!
- 23
- Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!
- Ki veszi ezt figyelembe közületek, ki ügyel és ki hallgat oda ezután?
- 24
- Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére?
- Ki adta oda Jákóbot és Izráelt prédául a fosztogatóknak? Hát nem az ÚR, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására.
- 25
- Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!
- Ezért árasztotta rájuk heves haragját és a háború tombolását. Körülöttük lángolt, de nem értettek belőle, megégtek tőle, de nem tértek észre!
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, nem hallgatják meg, ha majd ő is kiált.