- 1
- Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.
- Néhány nappal később ismét bement Kapernaumba, és meghallották, hogy otthon van.
- 2
- És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.
- Hamarosan olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem fértek el. Ő pedig hirdette nekik az igét.
- 3
- És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.
- Egy bénával akartak hozzá menni, akit négyen emeltek.
- 4
- És mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Ő vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.
- De mivel a sokaság miatt nem juthattak a közelébe, megbontották a ház fedelét, ahol ő volt, és rést vágva leeresztették a nyoszolyát, amelyen a béna feküdt.
- 5
- Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.
- Jézus pedig látva hitüket, azt mondta a bénának: Fiam, megbocsáttattak a bűneid.
- 6
- Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:
- Néhány ott ülő írástudó így okoskodott magában:
- 7
- Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?
- Hogyan mondhat ez ilyeneket? Hiszen ez istenkáromlás! Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hacsak nem egyedül Isten?
- 8
- És Jézus azonnal észrevevé az ő lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?
- Jézus azonnal felismerte lelkében, hogy azok magukban így okoskodnak, és azt mondta nekik: Miért tanakodtok így magatokban?
- 9
- Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?
- Mi könnyebb, azt mondani a bénának: megbocsáttattak a bűneid, vagy azt mondani: kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj?
- 10
- Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:
- De hogy megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – azt mondta a bénának –:
- 11
- Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.
- mondom neked, kelj föl, vedd fel a nyoszolyádat, és menj haza!
- 12
- Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!
- Az pedig azonnal fölkelt, fölvette nyoszolyáját, és mindenki szeme láttára kiment, úgyhogy mindnyájan elcsodálkoztak, és dicsőítették Istent ezt mondva: Még sohasem láttunk ilyet!
- 13
- És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala ő hozzá, és ő tanítja vala őket.
- Amikor ismét kiment a tenger mellé, egész sokaság ment hozzá, és tanította őket.
- 14
- És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, a ki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt.
- Majd amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült, és azt mondta neki: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.
- 15
- És lőn, a mikor ő ennek házában asztalhoz üle, a vámszedők és bűnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának, és követék őt.
- Amikor az ő házában asztalhoz ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és tanítványai mellé, mert sokan voltak, akik követték őt.
- 16
- És a mikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?
- Amikor pedig az írástudók és a farizeusok látták, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, szóvá tették a tanítványai előtt, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik együtt.
- 17
- És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.
- Amikor Jézus ezt meghallotta, azt mondta nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.
- 18
- A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
- János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek azért, és így szóltak hozzá: Miért van az, hogy János és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?
- 19
- Jézus pedig monda nékik: Avagy bőjtölhet-é a vőlegény násznépe, a míg velök van a vőlegény? A meddig a vőlegény velök van, nem bőjtölhetnek.
- Jézus pedig így felelt: Böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek.
- 20
- De jőnek majd napok, a mikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak azokon a napokon.
- De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.
- 21
- Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben a mi azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz.
- Senki sem varr új posztóból foltot régi ruhára, hiszen ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, és még nagyobb lesz a szakadás.
- 22
- És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.
- És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe, mert az újbor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, és a tömlők is tönkremennek; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni.
- 23
- És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni.
- És történt, hogy szombaton a vetések között haladt, és tanítványai menet közben kalászokat tépdestek.
- 24
- Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?
- Ekkor a farizeusok azzal álltak elő: Nézd! Miért tesznek olyat szombaton, amit nem szabad?
- 25
- Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe?
- Ő pedig azt mondta nekik: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és társaival együtt megéhezett?
- 26
- Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?
- Hogyan ment be az Isten házába Abjátár főpap idejében, és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni, csak a papoknak, és adott a társainak is?
- 27
- És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.
- És azt mondta nekik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.
- 28
- Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.
- Mert az Emberfia ura a szombatnak is.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
A gyermek szívéhez oda van kötve a bolondság, de a fenyítés vesszeje messze elűzi azt tőle.