- 1
- Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
- Azután azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
- 2
- És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;
- És hat nap múlva magához vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és elváltozott előttük.
- 3
- És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.
- Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyenhez hasonlót ruhafestő e földön nem fehéríthet.
- 4
- És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.
- És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.
- 5
- Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
- Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni, készítsünk azért három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek is egyet!
- 6
- De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.
- De nem tudta, mit beszél, annyira megrémültek.
- 7
- És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok.
- És felhő támadt, amely beborította őket, és egy hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őrá hallgassatok.
- 8
- És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.
- És ahogy körülnéztek, hirtelen már senkit sem láttak többé maguk mellett, csak egyedül Jézust.
- 9
- Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.
- Amikor a hegyről lejöttek, megparancsolta nekik, hogy addig senkinek se mondják el, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.
- 10
- És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?
- Meg is jegyezték ezt a szót, és egymás között azon tanakodtak, hogy mit jelent a halálból feltámadni.
- 11
- És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
- Majd megkérdezték őt: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?
- 12
- Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
- Ő pedig így válaszolt: Illés csakugyan előbb jön el, és mindent helyreállít, de akkor miért van megírva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
- 13
- De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva ő felőle.
- Hanem azt mondom nektek, hogy Illés el is jött, és azt tették vele, amit akartak, ahogyan meg van írva róla.
- 14
- És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.
- Amikor a tanítványok a közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, és írástudókat is, akik vitatkoztak velük.
- 15
- És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
- Amikor a sokaság meglátta őt, mindjárt meglepődtek, majd elébe siettek, és köszöntötték.
- 16
- Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
- Ő pedig megkérdezte tőlük: Mit vitatkoztok velük?
- 17
- És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
- És valaki a sokaságból így válaszolt: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van,
- 18
- És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
- és valahányszor ez erőt vesz rajta, földre teperi, ő pedig tajtékzik, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondtam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.
- 19
- Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
- Ő erre azt mondta: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedjelek el titeket? Vezessétek hozzám!
- 20
- És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
- Odavitték, és ahogy meglátta őt a lélek, azonnal erőt vett a fiún, úgy, hogy az földre esve fetrengett és tajtékzott.
- 21
- És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
- És Jézus megkérdezte az apját: Mióta van ez így? Ő pedig azt mondta: Gyermeksége óta.
- 22
- És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
- És sokszor vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülj rajtunk!
- 23
- Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
- Jézus pedig azt mondta neki: Hogy tehetsz-e valamit? Minden lehetséges a hívőnek!
- 24
- A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.
- A gyermek apja pedig könnyek között tüstént így kiáltott: Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben!
- 25
- Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
- Jézus pedig, amikor látta, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálta a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: Te néma és süket lélek, parancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé vissza ne térj!
- 26
- És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
- Ekkor az kiáltás és erős rángások közepette kiment, a gyermek pedig olyan lett, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondták, hogy meghalt.
- 27
- Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
- Jézus pedig megfogta a kezét, fölemelte, mire az talpra állt.
- 28
- Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
- Amikor azután bement a házba, a tanítványai megkérdezték őt maguk között: Mi miért nem űzhettük ki azt?
- 29
- Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.
- Ő pedig azt mondta nekik: Ezt a fajtát semmivel sem lehet kiűzni, csak imádsággal.
- 30
- És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja.
- Majd onnan eltávozva Galileán mentek át. De nem akarta, hogy valaki is tudjon róla,
- 31
- Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.
- mert tanította tanítványait, és azt mondta nekik: Az Emberfia az emberek kezébe adatik, és megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.
- 32
- De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni.
- Ám ők nem értették meg ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni.
- 33
- És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?
- Közben megérkeztek Kapernaumba. Már otthon voltak, amikor megkérdezte őket: Miről vitatkoztatok útközben?
- 34
- De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?
- De ők hallgattak, mert egymás között azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb.
- 35
- És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.
- Ekkor leült, odaszólította a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenkinek a szolgája.
- 36
- És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:
- És kézen fogott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd karjába vette, és azt mondta nekik:
- 37
- A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.
- Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.
- 38
- János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket űz, a ki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.
- János azt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, de nem követ minket, és mi megtiltottuk neki, mivelhogy nem tartozik közénk.
- 39
- Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
- Jézus pedig azt mondta: Ne tiltsátok el őt, mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben, ugyanakkor gonoszul szólna felőlem.
- 40
- Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van.
- Mert aki nincs ellenünk, az velünk van.
- 41
- Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.
- Mert aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
- 42
- A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.
- Aki pedig csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.
- 43
- És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
- Ha a kezed botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked csonkán menni az életre, mint két kézzel menni a gyehennára, az olthatatlan tűzre,
- 44
- A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
- ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.
- 45
- És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
- És ha a lábad botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked sántán menni az életre, mint két lábbal a gyehennára vettetni, az olthatatlan tűzre,
- 46
- A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
- ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.
- 47
- És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.
- És ha a szemed botránkoztat meg, vájd ki azt, mert jobb neked fél szemmel menni az Isten országába, mint két szemmel vettetni a tüzes gyehennára,
- 48
- A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
- ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.
- 49
- Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.
- Mert mindenki tűzzel sózatik meg.
- 50
- Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.
- Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békességben egymással.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
Aki elnyomja a szegényt, hogy gyarapítsa vagyonát, és aki a gazdagnak ad, az végül szűkölködni fog.