- 1
- Azon a napon olvasának a Mózes könyvéből a népnek hallatára és írva találák benne, hogy Ammón és Moáb soha be ne menjen az Isten gyülekezetébe,
- Azon a napon fölolvastak Mózes könyvéből a nép füle hallatára, és azt találták benne megírva, hogy egy ammóni vagy móábi sem léphet be soha Isten gyülekezetébe,
- 2
- Mivelhogy nem mentek vala eleikbe Izráel fiainak kenyérrel és vízzel, sőt bérbe fogadták ellenök Bálámot, hogy őket megátkozná, de a mi Istenünk az átkot áldásra fordítá.
- mivel nem mentek Izráel fiai elé kenyérrel és vízzel, sőt fölbérelték ellenük Bálámot, hogy megátkozza őket; de Istenünk áldásra fordította az átkot.
- 3
- És lőn, hogy mikor hallották e törvényt, kirekesztének Izráel közül minden elegy-belegy népet.
- Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izráel közül minden keverék népet.
- 4
- Ennekelőtte pedig Eliásib, a pap, ki Istenünk házának kamarái fölé rendelteték, rokonságba jutott Tóbiással;
- Ennek előtte Eljásib pap, aki Istenünk háza kamráinak a felügyelője volt, rokonságba került Tóbijjával,
- 5
- És átengedett néki egy nagy kamarát, holott abban annakelőtte az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket és az olajnak, mustnak és gabonának tizedét, mint a kapunállóknak, énekeseknek és Lévitáknak törvény szerint való részét és a papoknak ajándékát helyeztetik vala el.
- és átengedett neki egy nagy kamrát – noha abban azelőtt az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket helyezték el –, valamint az olajnak, mustnak és gabonának a tizedét – amely a kapuőröknek, az énekeseknek és a lévitáknak törvény szerinti részük – és a papok ajándékát.
- 6
- Mind ennek történtekor én nem valék Jeruzsálemben, mert Artaxerxes babilóniai királynak harminczkettedik esztendejében visszamentem vala a királyhoz, s napok múltán [újra szabadságot] kértem a királytól.
- Amikor mindez történt, nem voltam Jeruzsálemben, mert Artahsasztá babilóniai király harminckettedik esztendejében visszamentem a királyhoz. Bizonyos idő múltán újra szabadságot kértem a királytól.
- 7
- És visszatérék Jeruzsálembe, és megértém e gonoszt, melyet Eliásib cselekedett vala Tóbiásért, hogy átengedett néki egy kamarát az Isten házának pitvaraiban.
- Visszatértem Jeruzsálembe, és akkor megtudtam azt a gonosz dolgot, amelyet Eljásib cselekedett Tóbijjáért, hogy átengedett neki egy kamrát az Isten házának udvarában.
- 8
- Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamarából;
- Ezt igen rossznak tartottam, ezért kidobattam abból a kamrából Tóbijjá házának minden edényét.
- 9
- És parancsolatomra megtisztíták a kamarákat, és visszahordatám azokba Isten házának edényeit, az ételáldozatot és a tömjént.
- Parancsomra megtisztították a kamrákat, és visszahordattam azokba Isten házának az edényeit, az ételáldozatot és a tömjént.
- 10
- Megtudtam azt is, hogy a Léviták részeit nem adták meg; ennek miatta kiki az ő mezejére szélede el az Isten házában szolgáló Léviták és énekesek közül.
- Megtudtam azt is, hogy nem adták meg a léviták járandóságát, ezért az Isten házában szolgáló léviták és énekesek szétszéledtek, mindegyik a maga mezejére.
- 11
- És megfeddém a fejedelmeket, és mondék: Miért hagyatott el az Isten háza? És egybegyűjtvén a [Lévitákat,] helyökre állítám őket;
- Megróttam a fejedelmeket, és azt mondtam: Miért ilyen elhagyatott az Isten háza? Majd összegyűjtöttem a lévitákat, és a helyükre állítottam őket.
- 12
- Az egész Júda pedig meghozá az olajnak, a mustnak és a gabonának tizedét a tárházakba.
- Az egész Júda pedig behozta az olaj, a must és a gabona tizedét a tárházakba.
- 13
- És felügyelőkké rendelém a tárházak fölé Selemiát, a papot, Sádókot, az írástudót és Pedáját a Léviták közül, és melléjök Hanánt, ki Zakkur fia, ki Mattánia fia vala, mivelhogy híveknek ítéltettek volt és az ő tisztök vala kiosztani atyjokfiainak [részét.]
- A tárházak fölé felügyelőül rendeltem Selemjá papot, Cádók írástudót és Pedáját a léviták közül, melléjük pedig Hánánt, aki Zakkúr fia, aki pedig Mattanjá fia volt, mivel hűségesnek tartották őket. Az ő feladatuk volt, hogy kiosszák testvéreik járandóságát.
- 14
- Emlékezzél meg én rólam én Istenem ezért, és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, melyeket cselekedtem vala az én Istenem házával és rendtartásaival!
- Emlékezzél meg rólam ezért, Istenem, és ne engedd, hogy kitöröljék könyvedből jótetteimet, amelyeket Istenem házáért és rendtartásáért tettem!
- 15
- Azon napokban láttam Júdában, hogy sajtót taposnak szombaton és gabonát hoznak be, szamarakra rakván, sőt bort, szőlőt és olajat is és mindenféle terhet behoznak Jeruzsálembe szombat napon, és bizonyságot tevék [ellenök,] a mely napon eleséget árulnak vala.
- Ezekben a napokban azt láttam Júdában, hogy sajtót taposnak a nyugalom napján, és a szamarakra terhet raknak, sőt gabonát, bort, szőlőt és olajat és mindenféle terhet hordanak be Jeruzsálembe szombatnapon. Ezért figyelmeztettem őket még aznap, amikor az eleséget árulták.
- 16
- Tírusiak is lakozának [a város]ban, a kik hoznak vala halat és mindenféle árút, melyeket eladnak vala szombat napon Júda fiainak Jeruzsálemben.
- Tírusziak is laktak a városban, akik halat és mindenféle árut hoztak be és árusítottak szombatnapon Júda fiainak Jeruzsálemben.
- 17
- Annakokáért megfeddém Júda előljáróit, és mondám nékik: Micsoda gonosz dolog ez, a mit ti cselekesztek, hogy megfertőztetitek a szombatnak napját?
- Ezért megróttam Júda elöljáróit, és ezt mondtam nekik: Micsoda gonoszságot műveltek, hogy így megszentségtelenítitek a szombatnapot?
- 18
- Avagy nem így cselekedtek-é a ti atyáitok, s a mi Istenünk reánk hozá mindezen gonoszt és e városra?! És ti mégis növelitek [Isten ]haragját Izráel fölött, megfertőztetvén a szombatot!
- Hát nem így cselekedtek-e atyáitok? Istenünk ezért hozta ránk és e városra mindezt a sok bajt! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, mert megszentségtelenítitek a szombatot!
- 19
- Lőn annakokáért, hogy midőn megárnyékosodtak Jeruzsálem kapui a szombat előtt, parancsolatomra bezáratának az ajtók, s megparancsolám, hogy meg ne nyissák azokat szombat utánig, annakfelette legényeim közül a kapukhoz rendelék, [mondván:] Nem fog bejőni teher a szombatnak napján!
- Ezért amikor árnyék borult Jeruzsálem kapuira a nyugalom napja előtt, parancsomra bezárták az ajtókat, és meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki azokat a szombat végéig. Sőt néhány emberemet a kapukhoz rendeltem, és ezt mondtam: Nem hozhatnak be semmiféle terhet a nyugalom napján!
- 20
- Annakokáért a kereskedők és minden árúk árúsai kivül hálának Jeruzsálemen egyszer vagy kétszer;
- Ezért a kereskedők és a különböző áruk árusai egyszer-kétszer Jeruzsálemen kívül háltak.
- 21
- És bizonyságot tevék ellenök, és mondám nékik: Miért háltok ti e kőfal előtt? Ha ezt ismételitek, kezet vetek reátok! Az időtől fogva nem jöttenek szombaton.
- Figyelmeztettem őket, és így szóltam hozzájuk: Miért háltok e várfal előtt? Ha ezt megismétlitek, rátok teszem a kezemet! Attól fogva nem jöttek a nyugalom napján.
- 22
- És megparancsolám a Lévitáknak, hogy magokat megtisztítsák, s hogy menjenek el és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam én Istenem és kedvezz nékem, kegyelmességednek nagy volta szerint!
- Megparancsoltam a lévitáknak, hogy tisztítsák meg magukat, menjenek, és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam, Istenem, és kedvezz nekem nagy kegyelmeddel!
- 23
- Ugyanazon napokban meglátogatám azokat a zsidókat, kik asdódi, Ammonita és Moábita asszonyokat vettek feleségül.
- Azokban a napokban meglátogattam azokat a zsidókat, akik asdódi, ammóni és móábi asszonyokat vettek feleségül,
- 24
- És fiaik felerésze asdódi nyelven beszél vala, és nem tudnak vala beszélni zsidóul, hanem egyik vagy másik nép nyelvén.
- és fiaik fele asdódi nyelven beszélt, és nem tudtak héberül, hanem csak valamelyik másik nép nyelvén.
- 25
- Annakokáért feddődém velök, és megátkozám őket, és megverék közülök néhányat, és megtépém őket, és megesketém őket Istenre: Bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak.
- Ezért megszidtam és megátkoztam őket. Megvertem közülük néhányat, megtépáztam őket, majd megeskettem őket Istenre: Ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek feleséget fiaitoknak és magatoknak sem az ő leányaik közül.
- 26
- Avagy nem ebben vétkezett-é Salamon Izráel királya? Noha nem volt sok nép között hozzá hasonlatos király, a kit szeret vala az ő Istene és királylyá tette vala őt Isten egész Izráel fölött; őt is bűnre vivék az idegen asszonyok:
- Hát nem ebben vétkezett-e Salamon, Izráel királya? Noha sok népnek nem volt hozzá hasonló királya, akit így szeretett az ő Istene, és királlyá tette őt Isten egész Izráel fölött, őt is bűnre vitték az idegen asszonyok.
- 27
- És néktek engedjünk-é, hogy cselekedjétek mindezen nagy gonoszságot, vétkezzetek Istenünk ellen, idegen asszonyokat vévén feleségül?
- Most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek mindezt a nagy gonoszságot, és vétkeztek Istenünk ellen, mert idegen asszonyokat vesztek feleségül?!
- 28
- Jójadának (ki Eliásib főpapnak fia vala) fiai közül is egy veje vala a Horonitbeli Szanballatnak, elűzém azért őt tőlem.
- Eljásib főpap fiának, Jójádának az egyik fia a hóróni Szanballat veje volt, ezért elűztem magamtól.
- 29
- Emlékezzél meg ő rólok én Istenem, a papságnak és a papság szövetségének és a Lévitáknak ilyen megfertőztetéséért!
- Tartsd számon őket, Istenem, mert beszennyezték a papságot és a lévita papság szövetségét.
- 30
- És megtisztítám őket minden idegenektől és rendtartást szabék a papoknak és a Lévitáknak, kinek-kinek az ő dolgában,
- És megtisztítottam őket minden idegentől, és rendtartást szabtam a papoknak és a lévitáknak a maguk dolgaiban;
- 31
- A fa hozására is bizonyos időkben és az első zsengékre. Emlékezzél meg én Istenem az én javamra!
- megszabott időnként a fa behordására és az első zsengékre vonatkozóan is. Emlékezzél meg rólam, Istenem, az én javamra!
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Az istentelen ember megkeményíti az arcát, az igaz pedig jól intézi dolgát.