- 1
- Azután ugyanezen hónak huszonnegyedik napján egybegyűlének Izráel fiai és bőjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejökre.
- Azután ugyanennek a hónapnak a huszonnegyedik napján egybegyűltek Izráel fiai, böjtöltek, gyászba öltöztek, és port hintettek a fejükre.
- 2
- És elválának az Izráel magvából valók minden idegenektől, és előállván, vallást tőnek az ő bűneikről és atyáik hamisságairól.
- Az Izráel utódai közül valók különváltak minden idegentől, majd előálltak, és vallást tettek vétkeikről és atyáik bűneiről.
- 3
- És megállának helyökön, és olvasának az Úrnak, az ő Istenöknek törvénye könyvéből a nap negyedrésze alatt, negyedrésze alatt pedig vallást tőnek és leborulának az Úr előtt, az ő Istenök előtt.
- Helyükön állva a nap negyedrészén át olvastak az ÚRnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig vallást tettek, és leborultak URuk, Istenük előtt.
- 4
- És felálla a Léviták emelvényére Jésua, Báni, Kadmiel, Sebánia, Bunni, Serébia, Báni és Kenáni és kiáltának nagy felszóval az Úrhoz, az ő Istenökhöz.
- Azután fölállt a léviták emelvényére Jésúa, Báni, Kadmiél, Sebanjá, Bunni, Sérébjá, Báni és Kenáni, és hangos szóval kiáltottak az ÚRhoz, Istenükhöz.
- 5
- És mondának a Léviták, Jésua, Kadmiel, Báni, Hasabnéja, Serébia, Hódija, Sebánia, Petáhia: Nosza áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké; és áldják a te dicsőséges nevedet, mely magasabb minden áldásnál és dícséretnél!
- Ezt mondták a léviták, Jésúa, Kadmiél, Báni, Hasabnejá, Sérébjá, Hódijjá, Sebanjá és Petahjá: Jöjjetek, áldjátok az URat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké! Legyen áldott dicsőséges neved, amely magasztosabb minden áldásnál és dicséretnél!
- 6
- Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le.
- Egyedül te vagy ÚR! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és ami bennük van, és te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege.
- 7
- Te vagy az Úr, az Isten, a ki választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak Úr [nevű városából], és nevezéd őt Ábrahámnak.
- Te vagy az ÚR, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot és kihoztad Úr-Kaszdimból, és Ábrahámnak nevezted őt.
- 8
- És találád az ő szívét hűnek te előtted és szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Jebuzeusok, Girgázeusok földét, hogy adod az ő magvának; és megteljesítéd beszédeidet, mert igaz vagy te!
- Szívét hozzád hűnek találtad, és szövetséget kötöttél vele, hogy a kánaániak, hettiták, emóriak, perizziek, jebúsziak és girgásiak földjét az ő utódainak adod, és be is teljesítetted ígéreteidet, mert igaz vagy!
- 9
- Megtekintéd annakfelette a mi atyáinknak Égyiptomban való nyomorúságát, és az ő kiáltásukat meghallád a Veres tengernél,
- Rátekintettél atyáink nyomorúságára Egyiptomban, és meghallottad kiáltásukat a Vörös-tengernél.
- 10
- És tevél jeleket és csodákat a Faraón és minden szolgáin és földének egész népén, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek a te néped ellen; és szerzél magadnak nevet, mint e mai napság [is] van.
- Jeleket és csodákat tettél a fáraó előtt, minden szolgája és földjének egész népe előtt, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek néped ellen. Nevet szereztél magadnak, és ez ma is így van.
- 11
- És a tengert kétfelé választád ő előttök és szárazon menének át a tenger közepén; üldözőiket pedig mélységbe borítád, mint követ nagy vizekbe.
- Kettéválasztottad előttük a tengert, és szárazon mentek át a tenger közepén, üldözőiket pedig mélységbe hajítottad, mint egy követ a hatalmas vízbe.
- 12
- És felhőnek oszlopában vezetéd őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek.
- Felhőoszlopban vezetted őket nappal és tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd nekik az utat, amelyen járnak.
- 13
- És a Sinai hegyre leszállál, s szólál velök az égből, s adál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.
- Azután leszálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendelkezéseket és parancsolatokat adtál nekik.
- 14
- A te szent szombatodat is megjelentéd nékik, és parancsolatokat, rendeléseket és törvényt parancsolál nékik szolgád, Mózes által.
- Nyugalmad szent napját is megismertetted velük, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által.
- 15
- És kenyeret az égből adál nékik éhségökben, és vizet a kősziklából hozál ki nékik szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nékik adod.
- Az égből adtál nekik kenyeret, amikor éheztek, és a kősziklából fakasztottál nekik vizet, amikor szomjaztak. Azt mondtad nekik, hogy menjenek be, és vegyék birtokba a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nekik adod.
- 16
- Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, és megkeményíték nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat;
- Ők pedig, a mi atyáink, fölfuvalkodtak, megkeményítették nyakukat, és nem hallgattak parancsolataidra.
- 17
- És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és [arra ]adák fej[ök]et, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket.
- Vonakodtak engedelmeskedni, és nem emlékeztek meg csodatételeidről, amelyeket velük cselekedtél, hanem megkeményítették nyakukat, és makacsságukban arra adták fejüket, hogy visszatérjenek rabságukba. De te bűnbocsátó Isten vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmű, ezért nem hagytad el őket.
- 18
- Sőt még borjúképet is csinálának magoknak, és ezt mondják: Ez a te Istened, a ki kihozott téged Égyiptomból, és nagy bosszúsággal illettek téged;
- Bár ők még borjúszobrot is csináltak maguknak, és ezt mondták: Ez a te istened, aki kihozott téged Egyiptomból. Ilyen nagy gyalázattal illettek téged.
- 19
- És te nagy irgalmasságodban nem hagyád el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozék el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének.
- De te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában. Nem távozott el előlük a felhőoszlop nappal, hogy vezesse őket az úton, és a tűzoszlop sem éjjel, hogy világítson nekik az úton, amelyen mennek.
- 20
- És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban.
- Jóságos lelkedet adtad nekik, hogy értelmessé tegye őket. Mannádat sem vontad meg a szájuktól, és vizet adtál nekik szomjúságukban.
- 21
- És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának.
- Negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, nem szenvedtek hiányt, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk sem dagadt meg.
- 22
- Adál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalák Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét.
- Azután országokat és népeket adtál nekik, és szétosztottad határaikat. Ők pedig elfoglalták Szíhón földjét és Hesbón királyának földjét meg Ógnak, Básán királyának a földjét.
- 23
- Fiaikat pedig megsokasítád, mint az ég csillagait, és bevivéd őket a földre, mely felől megmondád atyáiknak, hogy bemennek arra, hogy bírják azt.
- Fiaikat megsokasítottad, mint az ég csillagait, és bevitted őket arra a földre, amelyről azt ígérted atyáiknak, hogy bemennek oda, és birtokolhatják.
- 24
- És bemenének a fiak és elfoglalák a földet, és megalázád előttök a földnek lakóit, a Kananeusokat, s kezökbe adád őket, mind királyaikat, mind a föld népeit, hogy cselekedjenek velök kedvök szerint.
- Be is mentek fiaik, és elfoglalták a földet. Megaláztad előttük a föld lakóit, a kánaániakat, és kezükbe adtad őket királyaikkal együtt, meg a föld népeit is; mindnyájukat, hogy kedvük szerint cselekedjenek velük.
- 25
- És megvevének erős városokat és kövér földet, s elfoglalának minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégedének és meghízának, s gyönyörködének a te nagy jóvoltodban.
- Elfoglalták az erős városokat és a kövér földet, a minden jóval telt házakat, kőbe vágott kutakat, szőlős- és olajfáskerteket meg a sok gyümölcsfát. Ettek és megelégedtek, meghíztak, és gyönyörködtek a te nagy jóvoltodban.
- 26
- Makacskodának pedig és pártot ütének ellened, és veték törvényedet hátuk mögé; prófétáidat is meggyilkolák, a kik bizonyságot tőnek ellenök, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged.
- De engedetlenné váltak, pártot ütöttek ellened, és törvényedet hátuk mögé vetették. Prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tettek ellenük, és hozzád akarták téríteni őket; ilyen nagy gyalázattal illettek téged.
- 27
- Annakokáért adád őket nyomorgatóik kezébe és megnyomorgaták őket; de nyomorúságok idején hozzád kiáltának, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adál nékik szabadítókat, és megszabadíták őket nyomorgatóik kezéből.
- Ezért ellenségeik kezébe adtad őket, és azok nyomorgatták őket. De nyomorúságuk idején hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből, és nagy irgalmasságod szerint szabadítókat adtál nekik, akik megszabadították őket sanyargatóik kezéből.
- 28
- És mikor megnyugodtak vala, ismét gonoszt cselekvének előtted, és te átadád őket ellenségeik kezébe, a kik uralkodának rajtok; s midőn ismét hozzád kiáltának, te az égből meghallgatád és megszabadítád őket irgalmasságod szerint sokszor.
- Amikor azonban megnyugodtak, ismét gonoszt cselekedtek előtted, és te átadtad őket ellenségeik kezébe, akik aztán uralkodtak rajtuk. S mikor ismét hozzád kiáltottak, te meghallgattad őket az égből, és irgalmasságodból sokszor megszabadítottad őket.
- 29
- És bizonyságot tevél ellenök, hogy visszatérítsd őket törvényedhez; de ők felfuvalkodának s nem hallgaták parancsolatidat, és végzéseid ellen vétkezének, melyeket ha valaki megtart, él azok által; és makacskodva hátat fordítának, s nyakukat megkeményíték és nem engedelmeskedének.
- Bizonyságot tettél ellenük, és vissza akartad téríteni őket törvényedhez. De ők fölfuvalkodtak, s nem hallgattak parancsolataidra, és vétkeztek végzéseid ellen, pedig ha valaki megtartja azokat, él általuk. Lázadva hátat fordítottak, megkeményítették nyakukat, és nem engedelmeskedtek.
- 30
- És mégis meghosszabbítád felettök [kegyelmedet] sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe.
- Te mégis sok esztendőn át megtartottad fölöttük kegyelmedet, és bizonyságot tettél ellenük lelkeddel prófétáid által, de nem figyeltek. Ezért a föld népeinek kezébe adtad őket.
- 31
- De nagy irgalmasságod szerint meg nem emésztéd őket, sem el nem hagyád őket, mert te könyörülő és irgalmas Isten vagy.
- De nagy irgalmasságodból nem semmisítetted meg őket, és el sem hagytad őket, mert könyörülő és irgalmas Isten vagy.
- 32
- Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig.
- Most azért, ó, Istenünk, nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megőrzöd a szövetséget, ne kicsinyeld le mindazt a nyomorúságot, amely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet Asszíria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig.
- 33
- Hiszen te igaz vagy mindenekben, valamelyek reánk jövének; mert te igazságot műveltél, mi pedig hamisságot cselekvénk!
- Hiszen te igaz vagy mindazok ellenére, amik bennünket értek. Mert te igazságosan bántál velünk, mi pedig hazugságot cselekedtünk.
- 34
- Hiszen a mi királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet és nem figyelmeztek parancsolataidra és bizonyságtételeidre, melyek által bizonyságot tettél ő ellenök;
- Hiszen királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet, és nem figyeltek parancsaidra és intelmeidre, amelyek által bizonyságot tettél ellenük.
- 35
- És ők az ő országokban s a te nagy jóvoltodban, melylyel megáldád őket, s a széles és kövér földön, melyet nékik adál, nem akartak szolgáid lenni; és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből.
- Országukban, ahol nagy jóvoltoddal megáldottad őket, és a széles és kövér földön, amelyet nekik adtál, nem akartak szolgálni téged, és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből.
- 36
- És ímé mi most szolgák vagyunk azon a földön, melyet a mi atyáinknak adál, hogy ennék annak gyümölcsét és javát, ímé mi szolgák vagyunk azon;
- Íme, mi most szolgák vagyunk azon a földön, amelyet atyáinknak adtál, hogy élvezzék gyümölcsét és javait, íme, szolgák vagyunk azon.
- 37
- És termését bőven hozza a királyoknak, a kiket fölibünk helyezél a mi bűneinkért, s testeinken uralkodnak és barmainkon az ő kedvök szerint; és mi nagy nyomorúságban vagyunk!
- Termését bőven hozza azoknak a királyoknak, akiket fölénk helyeztél bűneink miatt, és kedvük szerint bánnak velünk és állatainkkal, mi pedig nagy nyomorúságban vagyunk!
- 38
- És mindemellett mi erős kötést szerzénk és azt aláírtuk, melyet megpecsételének a mi fejedelmeink, Lévitáink és papjaink.
- Mindezek alapján írásbeli szerződést kötünk, amelyet megpecsételnek fejedelmeink, lévitáink és papjaink.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Példabeszéd
Aki szereti a szív tisztaságát, és beszéde kedves, annak barátja a király.