- 1
- És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
- Azután így szólt hozzám az ÚR szava:
- 2
- Embernek fia! prófétálj Izráel prófétái ellen, a kik prófétálnak, és mondjad azoknak, a kik önnön szívökből próféták: Halljátok meg az Úr beszédét!
- Embernek fia! Prófétálj Izráel prófétái ellen, akik prófétálgatnak, és mondd azoknak, akik saját maguktól prófétálnak: Halljátok meg az ÚR beszédét!
- 3
- Így szól az Úr Isten: Jaj a bolond prófétáknak, a kik az önnön lelkök után mennek, mert semmit sem láttak.
- Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj a bolond prófétáknak, akik saját lelkük után mennek, mert semmit sem láttak!
- 4
- Mint rókák a romok közt, olyanokká lettek prófétáid, oh Izráel!
- Olyanokká lettek prófétáid, ó, Izráel, mint rókák a romok között!
- 5
- Nem hágtatok fel a törésekhez, nem falaztatok falat Izráel háza körül, hogy megállhassatok a harczban az Úrnak napján.
- Nem mentetek föl a résekhez, nem falaztatok falat Izráel háza körül, hogy megállhasson a harcban az ÚR napján.
- 6
- Hívságot láttak s hazug jövendölgetést, kik ezt mondják: Monda az Úr! holott az Úr nem bocsátotta őket, és még várják, hogy betelik beszédök.
- Hiábavalóságot láttak és hazug jövendölgetést, akik azt mondják: „Ezt mondja az ÚR!”, holott az ÚR nem küldte őket; és még várják, hogy beteljesedik a beszédük!
- 7
- Avagy nem hiábavaló látást láttatok-é, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-é? midőn ezt mondjátok vala: Monda az Úr! holott én nem szólottam!
- Vajon nem hiábavaló látomást láttatok-e, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-e, amikor ezt mondtátok: „Ezt mondja az ÚR!”, holott én nem is szóltam?
- 8
- Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy hívságot szólottatok és hazugságot láttatok, azért ímé én ellenetek leszek, ezt mondja az Úr Isten.
- Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel hiábavalóság a beszédetek, és hazugság a látomásotok, ezért íme, én ellenetek leszek – ezt mondja az én Uram, az ÚR.
- 9
- És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.
- Kezem a próféták ellen lesz, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jövendölgetnek. Nem maradnak népem gyülekezetében, nem írják be őket Izráel házának könyvébe, és nem mennek be Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, Isten vagyok az ÚR.
- 10
- Azért, mert eláltatták az én népemet, mondván: béke! holott nincsen béke; és ha a [nép] falat épít, ímé ők bemázolják azt mázzal.
- Azért, mert áltatták népemet, amikor ezt mondták: „Békesség”, holott nincs békesség. És ha a nép falat épít, íme, ők bevakolják habarccsal.
- 11
- Mondjad a mázzal mázolóknak, hogy leomlik; ömlő záporeső lészen, és ti jégeső kövei hulljatok, szélvihar hasítsd!
- Mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy leomlik az. Mert majd ömlő záporeső lesz, ti pedig, jégesők, hulljatok, és törj ki, szélvihar!
- 12
- És ímé leomlik a fal. Avagy nem mondják-é majd néktek: hol a mázolás, a melylyel mázolátok?
- És íme, leomlik a fal. Vajon akkor majd nem azt kérdezik tőletek: Hol a habarcs, amellyel bevakoltátok?
- 13
- Ezokáért így szól az Úr Isten: És meghasogatom szélviharral búsulásomban, és ömlő zápor lészen haragomban, és lésznek jégeső kövei búsulásomban annak elrontására.
- Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Izzó haragomban szélvihar tör ki, ömlő zápor lesz haragomban, és jégeső kövei hullanak izzó haragomban, hogy véget vessek annak.
- 14
- És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr.
- Ledöntöm a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, a földig rombolom, és föltárul az alapja, és leomlik. Ti pedig elpusztultok közötte, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.
- 15
- És teljessé teszem búsulásomat a falon és azokon, a kik mázolák azt mázzal, és mondom néktek: nincs a fal és nincsenek, a kik azt mázolák,
- Véget vetek haragomban a falnak, és azoknak, akik azt habarccsal bevakolták, és azt mondom nektek: Nincs már meg a fal, és nincsenek, akik azt bevakolták!
- 16
- [Tudniillik] Izráel prófétái, kik prófétálnak Jeruzsálemnek és látnak néki békességnek látását, holott nincsen békesség, ezt mondja az Úr Isten.
- Tudniillik Izráel prófétái, akik Jeruzsálemnek prófétálnak, és látomásban békességet láttak neki, holott nincs békesség! – ezt mondja az én Uram, az ÚR.
- 17
- És te, embernek fia, fordítsd orczádat néped leányaira, a kik önnön szívükből prófétálnak, és prófétálj ellenök.
- Te pedig, embernek fia, fordítsd arcodat néped leányai felé, akik saját szívük szerint prófétálnak, és prófétálj ellenük!
- 18
- És mondjad: Így szól az Úr Isten: Jaj azoknak, a kik kötéseket varrogatnak minden kézcsuklóra, és takarókat készítenek akármilyen termetűek fejére, hogy lelkeket vadászszanak! Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a magatok hasznára.
- Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: „Jaj azoknak, akik varázsszalagokat varrogatnak minden kéz csuklójára, és kendőket készítenek minden ember fejére a méretük szerint, hogy lelkekre vadásszanak!” Lelkeket vadásztok népemből, hogy a magatok életét megtartsátok?
- 19
- És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok, melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, a mely hazugságra hallgat.
- Megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és néhány falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, akiknek nem kellene meghalniuk, és lelkeket tartsatok életben, akiknek nem kellene élniük, mert hazudtok népemnek, ők pedig hallgatnak a hazugságra.
- 20
- Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, a melyekkel ti a lelkeket vadászszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat.
- Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Íme, én ellene leszek varázsszalagjaitoknak, amelyekkel lelkeket vadásztok, mint madarakat. Leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, akikre vadásztok, mint a madarakra, szabadon bocsátom.
- 21
- És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
- Elszaggatom kendőiteket, és megszabadítom kezetekből népemet; nem lesz többé zsákmány a kezetekben, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.
- 22
- Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.
- Mivel hazugsággal szomorítjátok meg az igaznak szívét, holott én nem akarom őt bántani, a hitetlen kezeit viszont megerősítitek úgy, hogy nem tér meg gonosz útjáról, hogy életben maradjon,
- 23
- Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
- ezért nem látjátok többé a hiábavalóságokat, és nem jövendölgettek többé jövendőt. Mert megszabadítom kezetekből népemet, és megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Aki vigyáz szájára és nyelvére, megőrzi életét a nyomorúságtól.