- 1
- És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
- Azután így szólt hozzám az ÚR szava:
- 2
- Embernek fia! Volt két asszony, egy anyának leányai.
- Embernek fia! Volt két asszony, egy anyának a lányai.
- 3
- És paráználkodának Égyiptomban, ifjúságukban paráználkodtak; ott szorongatták emlőjüket, ott nyomogatták szűzi keblöket.
- Ezek paráználkodtak Egyiptomban, már ifjúságukban paráználkodtak. Ott szorongatták a mellüket, ott fogdosták szűzi keblüket.
- 4
- És nevök: Oholá a nagyobbik, és húga Oholibá; és lőnek enyimekké, és szülének fiakat és leányokat. A mi pedig a nevöket illeti: Samaria az Oholá és Jeruzsálem az Oholibá.
- Az idősebbik neve Oholá volt, a húgáé Oholibá. Azután az enyéim lettek, és szültek fiakat és leányokat. Ami pedig a nevüket illeti: Oholá Samária, Oholibá pedig Jeruzsálem volt.
- 5
- És paráználkodék Oholá oldalamon, és fölgerjede szeretőihez, a közeli Assiriabeliekhez.
- És Oholá paráználkodott, bár az enyém volt, vágyra gerjedt szeretői, a közeli asszíriabeliek iránt,
- 6
- Kik kék bíborba öltözöttek, helytartók és fejedelmek, kívánatos ifjak mindnyájan, lovagok, lovakon ülők.
- akik kék bíborba öltözött helytartók és vezérek, kívánatos ifjak mindnyájan; lovagok és lovasok.
- 7
- És nékik adá magát paráznaságaiban Assiria válogatott ifjainak; és mindazoknál, kikhez felgerjede, minden ő bálványaikkal megfertézteté magát.
- Odaadta magát paráznaságában Asszíria válogatott ifjainak és mindazoknak, akik iránt vágyra gerjedt, és beszennyezte magát a bálványaikkal.
- 8
- De az Égyiptombeliektől való paráznaságait is el nem hagyá, mert vele háltak ifjúságában, s ők nyomogatták szűzi kebelét, és kiöntötték ő reá paráznaságukat.
- De az egyiptomiakkal való paráznaságot sem hagyta el. Hiszen ők már ifjúságában vele háltak, és fogdosták szűzi keblét, és kitöltötték rajta paráznaságukat.
- 9
- Ennekokáért adtam őt szeretőinek kezébe, Assiria fiainak kezébe, kikhez fölgerjedett.
- Ezért szeretői kezébe adtam őt, Asszíria fiainak kezébe, akik iránt vágyra gerjedt.
- 10
- Azok feltakarák szemérmét, fiait és leányit elvivék s magát fegyverrel ölék meg, úgy hogy híre-neve lőn az asszonyoknál, s ítéletet cselekedének rajta.
- Azok föltakarták szemérmét, elvették fiait és leányait, és őt magát fegyverrel ölték meg. Így hírhedt lett az asszonyok közt, amikor végrehajtották rajta az ítéletet.
- 11
- És látá húga, Oholibá, és még gonoszabbul folytatá bujálkodását amannál, és paráznaságait nénje paráználkodásainál.
- Látta ezt a húga, Oholibá, és még romlottabbul folytatta bujálkodását és paráznaságát, mint a nővére.
- 12
- Assiria fiaihoz fölgerjedt, közeli helytartókhoz s fejedelmekhez, teljes szépségben öltözőkhöz, lovagokhoz, lovakon ülőkhöz, kik mindnyájan kivánatos ifjak.
- Vágyra gerjedt Asszíria fiai iránt, a közeli helytartók és vezérek iránt, a pompás öltözékű lovagok és lovasok iránt, akik mindnyájan kívánatos ifjak voltak.
- 13
- És látám, hogy megfertéztette magát: egy az útjok kettőjöknek.
- És láttam, hogy tisztátalanná tette magát. Egy úton járt mindkettő.
- 14
- És még szaporítá paráznaságait, és láta férfiakat bevésve a falon, a Káldeusok képeit, bevésve vörös festékkel,
- De ez még tetézte paráznaságát, amikor látott falra festett férfialakokat, a káldeusok vörös színnel festett képmásait,
- 15
- Kik övet viseltek derekukon, csomós süvegeket fejükön, olyanok mind, mint a szekérről harczolók, hasonlók Bábel fiaihoz, kiknek szülőföldje Káldea;
- akik övet viselnek a derekukon, kendős turbánt a fejükön, és látszott, hogy mind parancsnokok voltak, hasonlók Bábel fiaihoz, akiknek Káldea a szülőföldjük.
- 16
- És fölgerjedt hozzájok szemei nézésében, s bocsáta követeket hozzájok Káldeába.
- Látva őket vágy ébredt benne irántuk, és követeket küldött hozzájuk Káldeába.
- 17
- És eljövének ő hozzá Bábel fiai a szerelem ágyasházába, s megfertézteték őt paráznaságukkal, úgyhogy tisztátalan lett miattok; s ekkor lelke eltávozék tőlök.
- El is jöttek hozzá Bábel fiai szerelmes ágyába, és beszennyezték őt paráznaságukkal, úgyhogy tisztátalan lett miattuk; és ekkor megundorodott tőlük a lelke.
- 18
- És mikor feltakarta paráznaságait és feltakarta szemérmét, eltávozék az én lelkem ő tőle, a mint az ő nénjétől lelkem eltávozott vala.
- És mivel nyilvánvalóvá tette paráznaságát, és föltakarta szemérmét, megundorodott tőle a lelkem, úgy, amint nővérétől is megundorodott a lelkem.
- 19
- És megsokasítá paráznaságait, megemlékezvén ifjúságának napjairól, mikor Égyiptom földjén paráználkodott;
- Tovább szaporította paráznaságát, megemlékezve ifjúságának napjairól, amikor Egyiptom földjén paráználkodott.
- 20
- És fölgerjede azok bujálkodóihoz, kiknek teste olyan, mint a szamarak teste, és folyásuk, mint lovak folyása.
- Olyan szeretők iránt gerjedt vágyra, akiknek olyan a testük, mint a szamaraké, és a tagjuk, mint a lovaké.
- 21
- És megemlékezél ifjúságod fajtalankodására, mikor ők, az égyiptomiak, nyomogatták kebledet, hogy szorongassák ifjúságod emlőit.
- Visszavágytál ifjúságod fajtalankodására, amikor még az egyiptomiak fogdosták kebledet, szorongatták ifjú kebledet.
- 22
- Ennekokáért Oholibá, így szól az Úr Isten: Ímé, én feltámasztom a te szeretőidet ellened, kiktől pedig eltávozott lelked, s reád hozom őket mindenfelől.
- Ezért, Oholibá, így szól az én Uram, az ÚR: Íme, fölindítom ellened a szeretőidet, akiktől megundorodott a lelked, és rád hozom őket mindenfelől.
- 23
- Babilon fiait és minden Káldeabelit, Pekódot és Soát és Koát, Assiria minden fiát ő velük, kívánatos ifjakat, helytartókat s fejedelmeket, mindnyájokat, szekérről harczolókat s előkelőket, és lovakon ülőket, mindnyájokat.
- Babilón fiait és minden káldeabelit, a Pekódból, Sóából és Kóából valókat, velük együtt Asszíria minden fiát, a kívánatos ifjakat, helytartókat s vezéreket mind, a parancsnokokat és előkelőket és a lovasokat.
- 24
- És jőnek reád szekereknek és kerekeknek tömegével s népek sokaságával, nagy és kis paizszsal és sisakkal körülvesznek téged mindenfelől, s adok nékik hatalmat az ítéletre, s megítélnek téged az ő ítéletök szerint.
- Eljönnek ellened harci szekerekkel, kocsikkal és népek sokaságával, nehéz és könnyű pajzzsal és sisakkal. Körülvesznek téged mindenfelől, hatalmat adok nekik az ítéletre, és az ő törvényük szerint ítélnek meg téged.
- 25
- És megmutatom rajtad féltő szerelmemet, s cselekszenek veled kegyetlenül; orrodat s füleidet elmetélik, s maradékod fegyver miatt hull el; ők fiaidat és leányaidat elviszik, s maradékodat tűz emészti meg.
- Megmutatom rajtad féltékenységemet, ők pedig haragjukban kegyetlenül cselekszenek veled. Levágják orrodat és füledet, s a maradékod fegyver által hull el. Elviszik fiaidat és leányaidat, és a maradékodat tűz emészti meg.
- 26
- S megfosztanak ruháidtól, és elveszik ékességeidet.
- Megfosztanak ruháidtól, és elveszik ékességeidet.
- 27
- És véget vetek fajtalanságodnak s Égyiptom földjéről való paráznaságodnak, s nem emeled föl szemeidet rájok, s Égyiptomra nem emlékezel többé.
- Véget vetek fajtalanságodnak, Egyiptom földjéről való paráznaságodnak, és nem emeled rájuk szemedet, és Egyiptomra sem emlékezel többé.
- 28
- Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én adlak téged azoknak kezébe, a kiket gyűlölsz, azoknak kezébe, a kiktől eltávozott lelked.
- Mert így szól az én Uram, az ÚR: Íme, azoknak a kezébe adlak, akiket gyűlölsz, azoknak a kezébe, akiktől megundorodott a lelked.
- 29
- És gyűlölséggel cselekesznek veled, és mindent, mit kerestél, elvesznek tőled, és mezítelen s ruhátalan hagynak, hogy feltakartassék paráznaságaid szemérme. És fajtalanságod s paráználkodásaid
- Gyűlöletesen cselekszenek veled, és mindent elvesznek tőled, amit kerestél. Ott hagynak mezítelenül és ruhátlanul, hogy lelepleződjék parázna szemérmed és fajtalan paráználkodásod.
- 30
- Hozták ezeket reád; mivelhogy paráználkodtál a pogányok után, mert megfertéztetted magad azok bálványaival.
- Ezek érnek téged, mivel paráználkodtál a népekkel, és megfertőztetted magadat bálványaikkal.
- 31
- Nénéd útján jártál, azért az ő poharát adom kezedbe.
- Nővéred útján jártál, ezért az ő poharát adom kezedbe.
- 32
- Így szól az Úr Isten: Nénéd poharát megiszod, mely mély és széles; leszen nevetségedre s csúfoltatásodra, hogy sok fér bele.
- Így szól az én Uram, az ÚR: Kiiszod nővéred poharát, amely olyan mély és öblös, hogy sok fér belé, ezért nevetség és csúfság tárgya leszel.
- 33
- Részegséggel és bánattal megtelsz; pusztaság és elpusztulás pohara a te nénéd, Samaria pohara!
- Részegséggel és bánattal telsz meg, mert szörnyűséges pusztulás pohara nővérednek, Samáriának pohara!
- 34
- Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten.
- Ki kell azt innod, ki kell ürítened fenékig. Cserepeit fogod rágni, és melledet szaggatod. Én szóltam – ezt mondja az én Uram, az ÚR.
- 35
- Ennekokáért ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy elfelejtkeztél én rólam s hátad mögé vetettél engemet, te is hordozd fajtalanságodat és paráznaságaidat.
- Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel elfelejtkeztél rólam, és hátat fordítottál nekem, te is hordozod fajtalanságodat és paráznaságaidat.
- 36
- És monda az Úr nékem: Embernek fia! avagy nem ítéled-é Oholát és Oholibát? Hirdesd nékik útálatosságaikat.
- Azután azt mondta nekem az ÚR: Embernek fia! Hát nem mondasz ítéletet Oholá és Oholibá fölött? Add tudtukra utálatosságaikat!
- 37
- Mert házasságot törtek, és vér van kezeiken, és bálványaikkal törtek házasságot, és fiaikat is, kiket szültek vala nékem, tűzben nékik áldozák azok eledeléül.
- Mert házasságot törtek, és vér tapad a kezükhöz. Bálványaikkal törtek házasságot, azoknak áldozták eledelül fiaikat is, akiket nekem szültek.
- 38
- Sőt ezt is cselekedték velem: megfertézteték az én szent helyemet azon a napon, és szombatimat megszentségteleníték.
- Sőt azt tették velem, hogy ugyanazon a napon tisztátalanná tették szent helyemet, és megszentségtelenítették szombatjaimat.
- 39
- És mikor megölték fiaikat az ő bálványaiknak, bemenének az én szenthelyembe azon a napon, hogy megszentségtelenítsék, és ímé, így cselekedtek az én házamban.
- Amikor föláldozták fiaikat bálványaiknak, még aznap bementek szent helyembe, hogy megszentségtelenítsék azt. Íme, így cselekedtek az én házamban.
- 40
- Sőt elküldöttek messzünnen jövő emberekhez, kikhez követség küldetett, és ímé eljövének, a kiknek kedvéért megmosódál, kendőzéd szemeidet, és fölékesítéd magad ékességgel;
- Sőt elküldtek messze lévő emberekért, követséget küldtek hozzájuk, és íme, eljöttek. Te pedig megfürödtél a kedvükért, kifestetted a szemedet, és fölékesítetted magad ékszerekkel.
- 41
- És ültél pompás kerevetre, s terített asztal vala az előtt, és az én füstölő szeremet és olajomat arra tevéd;
- Pompás ágyra ültél, terített asztal volt előtted, és az én füstölőszeremet és olajomat tetted arra.
- 42
- És lőn ott örvendező sokaságnak zaja. És [küldöttek] az emberek sokaságából való férfiakhoz, hozatának ivótársakat a pusztából; és ezek adának karpereczeket az ő kezeikre és ékes koronát fejökre.
- Víg lárma hallatszott ott. A férfiak sokaságához még ivócimborákat is hoztak a pusztából. Ezek karpereceket adtak a kezükre, és ékes koszorút a fejükre.
- 43
- És mondék: Még az elaggott is házasságot tör? most már paráznaságod fog paráználkodni, és úgy lőn.
- Akkor azt kérdeztem: Még az elaggottal is házasságot tör? Most már a paráznával is paráználkodnak? És úgy történt.
- 44
- És bemenének hozzá, mint a hogy a parázna asszonyhoz bemennek; így mentek be Oholához és Oholibához, e fajtalan asszonyokhoz.
- Bementek hozzá, mint ahogyan a parázna asszonyhoz mennek be. Így mentek be Oholához és Oholibához, e fajtalan asszonyokhoz.
- 45
- És igaz férfiak, ezek ítélik meg őket a házasságtörők, és vérontók ítéletével, mert házasságtörők és vér van kezeiken.
- De majd igaz férfiak ítélik meg őket a házasságtörők és vérontók ítélete szerint, mert házasságtörők, és vér tapad a kezükhöz.
- 46
- Mert így szól az Úr Isten: Hozzanak rájok gyülekezetet, és adják őket bántalmazásra és ragadományra.
- Mert így szól az én Uram, az ÚR: Hívják össze ellenük a gyülekezetet, és adják ki őket, hogy bántalmazzák őket, és prédául legyenek.
- 47
- És kövezze meg őket a gyülekezet, és vagdalják össze őket fegyvereikkel; fiaikat és leányaikat öljék meg, és házaikat tűzzel égessék meg.
- Kövezze meg őket a gyülekezet, és vagdalják össze őket kardjaikkal. Fiaikat és leányaikat öljék meg, házaikat pedig gyújtsák föl.
- 48
- És megszüntetem a fajtalanságot a földről, és tanul minden asszony, és nem cselekesznek a ti fajtalanságotok szerint.
- Megszüntetem a fajtalanságot az országban, hogy tanuljon belőle minden asszony, és ne cselekedjen a ti fajtalanságotok szerint.
- 49
- És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.
- Rátok hárítják fajtalanságotokat, és viselitek majd bálványimádásotok büntetését. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, ÚR vagyok.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Aki vigyáz szájára és nyelvére, megőrzi életét a nyomorúságtól.