- 1
- Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől.
- Akkor a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse.
- 2
- És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.
- Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.
- 3
- És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.
- Ekkor a kísértő odament hozzá, és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.
- 4
- Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.
- Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
- 5
- Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.
- Ekkor elvitte őt az ördög a szent városba, odahelyezte a templom párkányára,
- 6
- És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.
- és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.
- 7
- Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.
- Jézus így felelt: Viszont az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!
- 8
- Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét,
- Ismét elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,
- 9
- És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.
- és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem, és imádsz engem.
- 10
- Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
- Ekkor azt mondta neki Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Istenedet, az Urat imádd, és csak neki szolgálj!
- 11
- Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.
- Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek, és szolgáltak neki.
- 12
- Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába;
- Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszatért Galileába.
- 13
- És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain;
- Názáretet elhagyva elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén,
- 14
- Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván:
- hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott,
- 15
- Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája,
- amikor így szólt: Zebulon földje és Naftáli földje, a tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája!
- 16
- A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.
- A sötétségben ülő nép nagy világosságot látott, és a halál földjén és árnyékában ülőknek fény ragyogott fel.
- 17
- Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.
- Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.
- 18
- Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, a kit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának.
- Jézus a Galileai-tenger partján járt, és meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak.
- 19
- És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.
- Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket!
- 20
- Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.
- Azok azonnal otthagyták a hálókat, és követték őt.
- 21
- És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket.
- Onnan továbbment, és meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint apjukkal, Zebedeussal hálóikat kötözgették a hajóban, és elhívta őket.
- 22
- Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt.
- Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és az apjukat, és követték őt.
- 23
- És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.
- Jézus bejárta egész Galileát. Tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát, és gyógyított a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.
- 24
- És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, a kik rosszul valának, a különféle betegségekben és kínokban sínlődőket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyítja vala őket.
- Híre is ment egész Szíriában úgy, hogy odavitték hozzá mind a szenvedőket, a különféle betegségekben és kínokban sínylődőket, az ördöngösöket, a holdkórosokat és bénákat, ő pedig meggyógyította őket.
- 25
- És nagy sokaság követé őt Galileából és a Tízvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.
- Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
Váltságdíj az igazért az istentelen, és az igazak helyett a hitetlen bűnhődik.