- 1
- Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.
- Élt Úc földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat.
- 2
- Születék pedig néki hét fia és három leánya.
- Hét fia és három leánya született.
- 3
- És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.
- Hétezer juh, háromezer teve és ötszáz iga ökör és ötszáz szamár volt a jószága. Szolgája is igen sok volt, és ez a férfiú nagyobb volt kelet minden fiánál.
- 4
- Eljártak vala pedig az ő fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.
- Fiai eljártak egymáshoz, és vendégséget szereztek otthonukban, ki-ki a maga napján. Üzentek, és meghívták három húgukat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük.
- 5
- Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.
- Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött értük Jób, és megszentelte őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindnyájuk száma szerint. Mert ezt mondta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben! Így tett Jób minden alkalommal.
- 6
- Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.
- Történt egy napon, hogy eljöttek az istenfiak, hogy az ÚR színe elé járuljanak, és megjelent a Sátán is közöttük.
- 7
- És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.
- Az ÚR azt kérdezte a Sátántól: Honnan jössz? A Sátán így felelt az ÚRnak: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet.
- 8
- És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.
- Az ÚR azt mondta a Sátánnak: Észrevetted szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és kerüli a rosszat.
- 9
- Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?
- A Sátán így felelt az ÚRnak: Avagy ok nélkül féli Jób az Istent?
- 10
- Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
- Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön.
- 11
- De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!
- De bocsássad csak rá a kezedet, sújts le vele mindarra, ami az övé, vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe?!
- 12
- Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.
- Az ÚR pedig azt mondta a Sátánnak: Íme, mindazt, amije van, a kezedbe adom, csak rá magára nem nyújthatod ki a kezedet. Ekkor kiment a Sátán az ÚR elől.
- 13
- Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában.
- Történt egy napon, hogy fiai és leányai elsőszülött bátyjuk házában ettek, és bort ittak.
- 14
- És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.
- Akkor követ jött Jóbhoz, és ezt mondta: Az ökrök szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek.
- 15
- De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
- A sébaiak azonban rajtuk ütöttek, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.
- 16
- Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté őket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
- Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Isten tüze hullott le az égből, és megégette a juhokat és a szolgákat, és megemésztette őket. Csak én magam menekültem el, hogy hírt hozzak neked.
- 17
- Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
- Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: A káldeusok három csapattal rajtaütöttek a tevéken, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.
- 18
- Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában;
- Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Fiaid és leányaid ettek, és bort ittak elsőszülött bátyjuk házában.
- 19
- És ímé nagy szél támada a puszta felől, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
- És íme, nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a gyermekekre, és meghaltak. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.
- 20
- Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.
- Akkor fölkelt Jób, megszaggatta a köntösét, megborotválta a fejét, a földre esett, leborult,
- 21
- És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!
- és azt mondta: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, és mezítelen térek vissza. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!
- 22
- Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.
- Mindezekben nem vétkezett Jób, és Isten ellen semmi helytelen dolgot nem cselekedett.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
December 21
Kétéves:
- I. év: 2Kir 6:8-33
- II. év: Zak 7
- Jel 12:1-13:1a
- Zsolt 140:1-13
- Péld 30:17
Példabeszéd
A titkon adott ajándék elfordítja a haragot, és a kebelbe rejtett ajándék a kemény indulatot.